ÚTIKRITIKA.HU / Zakinthosz










Zakinthosz

Zakinthoszról külön, több fejezetes, nagyon részletes tartalom olvasható - ide átlépve

Az első fejezet a bevezető: dióhéjban a szigetről, tetszett&nem tetszett, vélemények, olvasmányos linkek

Második fejezet:: Odajutás, érkezés, szállásválasztás

Harmadik fejezet: egészség, helyi közlekedés, étkezés, vásárlás, szórakozás, közbiztonság, sok egyéb hasznos tanács

Negyedik fejezet: időjárás, földrajz, történelem, manapság a helyiekről, turista etikett, gasztronómia

Ötödik fejezet: tanácsok a sziget felfedezéséhez, látnivalók, hajókirándulások, főbb települések

Külön aloldal a strandokról, és egy másik, amiben összehasonlítjuk Zakinthoszt és Kefalóniát


Kommentek

Nagy József, 2022. 07. 17. 14:42
Most érkeztünk vissza Zakynthosról. Önálló szervezésben, ennek minden hibájával együtt. Bookingon foglaltam szállást, azzal nem volt különösebb probléma. A legnagyobb baj Laganassal volt. Természetesen előzetesen én is próbáltam információt gyűjteni. Sok véleményt elolvastam, személyesen beszéltem olyanokkal, akik már jártak ott. Többen is azt mondták, nyugodtan foglaljak szállást ott, lehet pihenni. Persze ki mit ért pihenés alatt? A lényeg: soha többé nem mennék Laganasba! Csak az foglaljon ott szállást, aki bulizni akar éjjel-nappal. És ezt szó szerint értsd. Egész Laganas 90%-a tizenéves angol. Próbálok finoman fogalmazni róluk, hogy ne töröljék a bejegyzésem. Ezek a fiatalok nem tudnak viselkedni. Nap közben még visszafogottak (talán alszanak egy kicsit), de este beindulnak. Igencsak hiányos öltözékben vonulnak, részegek, és a lufikból sem héliumot szívnak nagy valószínűséggel. Reggelig tartó tivornyázásuk, üvöltözésük folyamatos, esély sincs a pihenésre. Egy hét alatt egyetlen éjszakát sem tudtam nyugodtan aludni, pedig 10 perc sétára volt a szállásunk a főutcától. A hangoskodásuk, motorozás, quadozás folyamtos. Iszonyatos szemetet hagynak maguk után, a kevés kukát is felborogatják, összetörik. A barbárok civilizáltabbak lehettek náluk. Arról nem is beszélve, hogy még csak annyira sem tisztelik meg a vendéglátóikat, hogy 1-2 szót megtanuljanak görögül (legalább köszönni, stb.) Aki pihenni akar, itt NE foglaljon szállást. Béreltem motort, azzal elmentünk a sziget egyéb részeire. Zakynthos csodaszép, aki még nem járt ott, bátran menjen oda, csak ne Laganasba. A teknős sziget környékén nehéz meglátni a teknősöket. Béreltem csónakot (nem kell hozzá jogosítvány). 3 órára 110 euro plusz az üzemanyag. A 3 óra kell, hogy kényelmesen megnézd Marathonisi és Cameo island szigeteit. Nem szabad kihagyni, megéri a csónakbérlés. Ha valóban szeretnél teknőst látni, akkor menj a szigetre. 5 euro/fő a belépő (ezért kapsz egy kulcstartót, ha a belépődet leadod a fotósnak, aki készít rólad/rólatok képet, kis idő múlva egy táblára kiteszik a kulcstartódat, ahonnan csak elveszed, vagy vehetsz nagyobb méretű képet). A sziget és a kikötő közötti részre menj, most ott van egy kis kék móló is. Én snolkerrel, szemüveggel úsztam be, és kb. 30-50 méterre a sziget és a kikötő között fogod a teknőst meglátni. Ritkán jön föl a víz felszínére, ezért kell a szemüveg. Teljesen közel úsztam hozzá, fantasztikus élmény volt szó szerint teknőssel úszni! Érdemes befizetni egy hajós túrára is a roncs öbölhöz, kék barlangokhoz, de NE nagy hajóval! Mi sajnos azzal mentünk, és csak utólag szembesültünk vele, hogy a hullámzásra hivatkozva nem köt ki a roncs öbölben. A kisebb hajók mind kikötöttek, csak a nagyobbak nem. Viszont a kék barlangoknál megálltunk. Ilyen gyönyörű kék vízben még soha ne úsztam! Nem szabad kihagyni.


dakezsuke, 2019. 09. 08. 10:38
Halihó!
2019 augusztus végén utaztunk az Unitravel (Dive Hard Tours) szervezésében Argassiba, a Hotel Iliessába. A szállás, eláttás (csak reggeli) szuper volt, pont megfelelő 2 főnek! Argassi szerintem nagyon kellemes hely, szép, kicsi, könnyeb kiismerhető, de nem túl zsúfolt. Egyébként főként nyugat-európai túristák voltak a szigeten mindenfelé, de magyarok is akadtak bőven. Zakynthos gyönyörű sziget, csak ajánlani lehet, de valóban kezd túlfejlődni a turizmusa, de a helyiek igyekeznek a természeti értékeket őrizni, ami amúgy sem a kiépített (pl laganasi öböl) partszakaszokat jelenti. A sziget belső részeit is érdemes felfedezni, továbbá a vadregényes nyugati öblöket és az északi részeket! Azok igazán csodásak! Ár/érték arányban picit több mint gondoltuk, de főleg az italok! az ételek nagyon finomak és bőségekesek, azok ahhoz képest nem is drágák.


Gaál Erzsébet, 2018. 08. 04. 14:01
2018 Július végén nyaraltunk egy hetet a szigeten. Megosztok néhány infót, hogy aki most megy, mire számítson.
Egyénileg foglaltunk szállás, a booking-on, nyár elején, 3 helyre. A repjegyet a wizzair-nél vettük meg, csütörtökön megy és jön a gép. A leszállást követően taxiba pattantunk, előre megmondja a sofőr az összeget (ez esetünkben 25 eu). 80-nal száguldanak az 50 es tábláknál, nagyon lazák :-) AZ első szállásunk Ammoudiban volt (nyugodt csendes környék, kisebb strandokkal, megfizethető tavernák, kedves boltok), rendkívül kedves család vezette apartmanban (Remezzo). A második nap kocsit béreltünk és bejártuk a fél szigetet. Óvatosan kell vezetni! A szállásadó intézte, szóltunk, másnap reggelre ott volt a kocsi. 40 EU/ nap, kaukció nem kell. (ez így van akkor is ha bemész egy kölcsönzőbe, ott is megkérdeztük) 2 Nap alatt minden látványosság bejárható, én vettem egy utikönyvet a fb-on, Zakynthos a Kelet virága. Postán kiküldik, nagyon hasznos volt!!!
Mi ide kirándultunk kocsival: Macherado (templom és kolostor is van ) innen Agalas, (Damianou caves) és kilátó innen Keri (tündéri kis falu, a kilátó le volt zárva, a világító torony pedig taverna :-(innen át Zakynthos (=Chora)érintésével le Gerakasig. (a híres strandokra mindíg a főútról leágazásokon keresztül lehet lemenni, táblák jelzik)innen vissza a fővárosba, tereket, templomokat megcsodáltuk, egy kijjebb eső részen ettünk, Giros (1,5 EU)
A második szállás Kalamakin volt,egy kevésbé tetszetős apartman, ahova úgy jutottunk el. ,hogy a szállásadónk elvitt a fővárosba, onnan busszal mentünk tovább. Nem rossz a közlekedés, a nagyobb városok össze vannak kötve, a buszvezető nagyon segítőkész. jegy :1,8 Eu. Laganasba csak az szálljon meg aki angol tinédzser, vagy annak képzeli magát, gyönyörű helyeken lehet lakni, azt a várost nagyon nem ajánlom. viszont: Laganasi kikötőben ha sétálsz és a hajók között nézed a vizet könnyen találkozhatsz a híres teknőssel. Mi így láttunk, nem fizettünk érte semmit. Voltunk buszos kiránduláson is, utólag sajnálom hogy kifizettük ( 60 eu/2 fő + 16 hajó) Aki tud és mer vezetni, bárhova eljuthat kocsival és ott áll meg ahol akar, addig marad amíg akar.... csoporttal megnéztünk egy oliva feldolgozót (egyénileg is látogatható), a híres Anafonitria kolostort, Navagio kilátóról az öblöt (sokezer turista, hosszú sor de a látvány tényleg szép) Kék barlangokat valóban csodás, lehet hozzá hajót bérelni. Xigia strand, icipici de szép öböl tömve turistával. Egyénileg elmentünk a Gerakasi strandra kocsival, nagyon szép.
Az utolsó szállás szálloda volt, medence, pihenés, strandolás.
Elég az egy hét, körbe lehet kirándulni a szigetet, szerintem így van értelme elmenni. (csak strandolni nem a mi műfajunk) de arra is kell időt szánni, nagyon szép partszakaszok vannak.


Gősi Vali, 2016. 09. 13. 15:20
Köszönöm a sok-sok értékes, hasznos in formációt. Egy hét múlva indulunk erre a rég vágyott helyre, remélem, hasonlóan a többséghez, nagyon szép élményeket gyűjtve.
Ötszöri Platamonasra való visszatérés után elég nehezen döntöttünk másik hely mellett, de remélem, nem bánjuk meg. (Itt voltunk: Platamon, Sun Beach hotel)


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:*
Hozzászólás:


* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon