ÚTIKRITIKA.HU / Rajna-vidék

"Kalandozó őseink lóháton vágtattak ezen a vidéken, mi lóerők segítségével jártuk végig a Rajna középső szakaszát. A germán anyafolyó emberléptékű tájai a történelmi Közép-Európa nyugati határát alkotják: van mit felfedezni e vidékeken, amelyek sok tekintetben ismerősek, másrészt viszont oly távol kerültek tőlünk. A Boden-tó az össznémetség beltengere Németország, Ausztria és Svájc határán. Kissé kiesik a magyar utazók látóteréből, ami nem meglepő, hiszen egynapi autózásra esik tőlünk, miközben majdnem ugyanazt a látványt megkapjuk a mi Balatonunknál. Hasonló távlatok és tájak, nádasok és jegenyefasorok várnak ránk ott is, meglepő a magyar tengerrel való hasonlatosság. A minőségben azonban van még mit behoznunk, még csak itt-ott érjük el a Boden-tó környezetének igényességét – de hát mégiscsak egy kora középkor óta művelt kultúrtájról beszélünk.

Először Németország egyik legdélibb városa, a Boden-tó szigetére épült Lindau vár minket. Az 1275 óta szabad birodalmi városi címmel büszkélkedő Lindau kereskedelmi útvonalak csomópontja volt századokon keresztül, ahol még birodalmi gyűlést is tartottak 1469-ben. Részben még állnak a régi városfalak, de az őszi hétköznapokon ráérő német nyugdíjasokkal telített kikötői sétányokról széles panoráma tárul elénk: egyszerre láthatjuk be a négy német nyelven (is) beszélő országot. A közeli Konstanz történelmi városa ugyan a tó svájci oldalán terül el, de Németországhoz tartozik: a ma is ellenőrzött államhatár századelős bérházak között húzódik, egy kedélyesebb berlini falra emlékeztetve az egyszeri kelet-európait. A tóból kifolyó Rajna és a határ közé szorult, zsúfolt és forgalmas Konstanzban ma is él a történelem. Konstanz közelében máig ki lehet vonulni a nagyvilág forgatagából: Mainau és Reichenau szigetei a dús természet és az emberi alkotókedv egymásra találásának szép példái.

Még inkább érezzük a századok mélységét a tó másik öblében fekvő Reichenauban, amit kecsesen kanyargó jegenyefasoros töltés köt össze a szárazfölddel. A világörökség részeként számon tartott szigeten három kora középkori templom áll apátságostul: a St. Maria und Markust még 816-ban szentelték fel, de a másik két templom is a 9., illetve a 11-12. századból származik. Vastag falakkal keretezett, kincset érő ősöreg falfestményekkel ékesített, félhomályos belső terükben ezer éve csend honol. Itt volt bencés apátúr Strabo, aki a 9. század elején szerzetesként, költőként, botanikusként és diplomataként is a Karoling-kor legvilágosabb elméi közé tartozott: versbe szedett kertészeti kisokosa (Libera de cultura hortorum) a középkori gyógynövénytan egyik alapműve lett.

A német beltenger, a Boden-tó után nyugatnak indul a Rajna: a német és a francia nyelvterület és kultúrvilág határvidékei, Basel és a Jura hegység felé vesszük az irányt a folyóval együtt. Reichenau kolostorszigete után végleg összeszűkül a sokágú Boden-tó, az innen kifolyó Rajna a németországi Fekete-erdő és az észak-svájci dombvidék között kanyarog nyugat felé. A sztrádák és vasutak is elkerülik a szűken kanyargó völgyet: békés tájakon haladhatunk, miközben Svájc és Németország különösen kacifántos határát is többször átszeljük.

Stein am Rhein, a pár utcából álló Rajna-menti meseváros: középkori, színpompás falfreskókkal ékes polgárházait nem szabad kihagynia az erre utazóknak. A kanton központja, Schaffhausen is kötelező megálló az Allerheiligen- (Mindenszentek-) kolostor Schiller által megénekelt kerengőjével (ahol épp a környékbeli borászok borkóstolójára készültek a gótikus árkádok alatt), az Albrecht Dürer tervei nyomán épült várral és a Rajna világhírű, Európa-rekord vízhozamú (egymillió liter másodpercenként) vízesésével. A folyó mentén alig van forgalom, egy erdős szakasz után viszont meglepő látvány tárul elénk: Svájc egyik atomerőművét dugták el itt a hegyek közé, közvetlenül a német határ mellé.

Ahogy a Rajna bal partján északnak tartva átlépjük a német határt, rögtön rátérünk az Autobahnok végeláthatatlan labirintusába. A közeli Mannheim és Ludwigshafen iparvárosai is jelzik, hogy nem csak a német kultúra, hanem a német ipar egyik tengelyét is a Rajna alkotja. A germán folyam és vidéke innen már nem lesz többet olyan romantikus és idilli, mint a felsőbb szakaszokon: Európa – bármilyen válság ellenére – ma is zakatoló gazdasági-ipari szívén kell keresztülfolynia. Az indusztriális hagyományok itt évszázadokra nyúlnak vissza, nem meglepő hát, hogy Elzászhoz hasonlóan ezekért a területekért is folyamatos volt a vetélkedés a belnémet fejedelemségek – vagy éppen a francia és a német birodalom - között. A 2. világháború végül jóvátehetetlen pusztítást végzett sok Rajna-menti városban, ahol gyakran csak a legfontosabb emlékeket tudták kimenteni s végül restaurálni a romok alól.

A harmadik, legnagyobb és talán legfontosabb dómváros a Rajna és a Majna találkozásánál fekvő Mainz. Az egykori dúsgazdag hercegérsek-választófejedelmek székhelye ma Rheinland-Pfalz tartomány fővárosa, egyszerre politikai, gazdasági és kulturális csomópontja a nyugati német vidékeknek. A hercegérsekek a századok során egyszerre voltak Mainz felvirágoztatói és a városi polgárok elnyomói: a konfliktusok sokszor utcai harcokban csúcsosodtak ki; majd később a franciák és a poroszok vetélkedésének tárgya lett a Rajna kanyarulatában fekvő város. A békés időszakokban azonban olyan európai jelentőségű szellemek éltek Mainzban, mint Erasmus, Dürer vagy Lukas Cranach.

Mainzon túl már németes precizitású szőlőbirtokokkal telehintett dombok és hegységek hullámoznak a Rajna mindkét oldalán, itt tör át a folyam a középhegységen. A vidék a német romantika és nemzeti érzés egyik bölcsője volt a napóleoni háborúk idején és rákövető évtizedekben az apró fejedelemségekre tagolt német honban, amíg meg nem született a Német Császárság. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi német alkotó vett innen ihletet műveihez, s hány uralkodó és politikus használta fel a népszerű művekben felbuzgó nemzeti érzéseket a maguk céljaira.

Kis csalódás a mai utazónak, hogy az egykor valószínűleg romantikus – bár a mi Dunakanyarunknál kisebb léptékű – Rajna-völgyet mára túlszabályozták és túlszerették a németek. A vasutakkal, sztrádákkal, ipari negyedekkel telehintett, sűrűn lakott partok között szűk mederbe szabályozva siet tovább a Rajna. A középkor és a kora újkor zűrös időszakaira emlékeztet a lovagvárak egész sora, szinte minden hegyre jut belőlük egy. Az eredeti várak nagy részét lerombolták a különböző évszázadok francia csapatai, viszont a XIX. századi nemzeti ébredés idején, sokszor a berlini császárok kényére-kedvére kissé giccses mesevárakat építettek a romokra. A látványos, ámde nem eredeti sasfészkek között Marksburgba érdemes elmenni: ez az egyetlen épen maradt középkori lovagvár a Rajna fölött. A meredek hegycsúcson álló várban még egy eredeti középkori kéziratokat és korai nyomtatott lapokat áruló csodabogárral is találkozhatunk.

Aki Koblenzig eljutott, ne hagyja ki a Mosel völgyét sem, amely az itt termelt kiváló német borokról híres. A szép régi városkákkal, mint Cochem vagy Zell ékes völgy a legészakibb történelmi borvidékek közé tartozik. Az Eifel és a Hunsrück hegységek fennsíkjai között mély szurdokban kanyargó folyó két partját végig szőlő borítja: szédületes meredekségű hegyoldalakon művelik itt birtokaikat a gazdák." forrás

"Rüdesheim a Rajna-vidék bortermelésének központja, az UNESCO Világörökség tagja. A Rajna keleti partján fekvő városka nevét először 1074-ben említik írásos dokumentumban, fő megélhetési forrásként már akkor is a bortermelést és -kereskedelmet említve. Azóta eltelt majdnem ezer év, de a borkultúrának továbbra is meghatározó szerepe van a város életében, a turizmus mellett persze. Elsősorban a rizling fajta terem meg ezen a vidéken, de más minőségi fehérborokat is készítenek a helyiek, amelyeket kötelező megkóstolni a helyi sorpincék valamelyikében. A borhoz kötődik egy régi hagyomány is a településen, az ún. Borkirálynő választás. Minden évben nyáron a borfesztiválon megválasztják Borkirályt és Borkirálynőt, akik képviselik a várost és borát más termelői vidéken. A borfesztiválon túl sok más ünnepséget is tartanak itt. A Rheingau zenei fesztivált az apátságban vagy a templomban szokták megtartani, július első szombatján tűzijáték fesztivál van. Természetesen a szüretet is megünneplik a helyiek, november végétől karácsonyig pedig karácsonyi vásár fogadja a látogatókat. A látnivalók közül érdemes felkeresni többek között a Bormúzeumot Brömserburg várában, a Drosselgasse-t a belvárosban, mely egy 144 méter hosszú macskaköves sétálóutca, tele vendéglőkkel, borozókkal, illetve a a 15. században épült Szent Jakab plébániatemplomot is érdemes megtekinteni. És ha valaki hozzám hasonlóan nem rajong a borokért, de mégis szeretne megkóstolni valami helyi specialitást, a rüdesheimi kávé kitűnő választás lehet. De vigyázat, ez az ital alkoholos, az erős kávéhoz ugyanis brandyt vagy konyakot kevernek." forrás