Puglia

Puglia Olaszország délkeleti régiója, aminek alsó része a "csizma sarka". Pugliának kb. 800 kilométer hosszú partszakasza van, 10 kék zászlós minősítésű stranddal (Adriai-tenger).
Pugliában az UNESCO világörökségnek három helyszíne van: Alberobello a trullikkal
Puglia Olaszország legsíkabb domborzatú régiója, minek követlezteében könnyű, élvezetes ott kerékpározni.

https://utikritika.hu/olaszorszag/puglia_-_castel_del_monte

Aki szereti a tengert, mindig szabad lesz

Tetszett & Nem tetszett

Porto Cesareo káprázatos tengerpartja és a kristálytiszta vize

Alberobello trullik között hajnali séta a turisták előtt.
Polignano a Mare sziklás strandján úszás és cliff diving nézése.
Ostuni fehér sikátoraiban olívaolaj kóstoló.
Lecce barokk templomai és pasticciotto sütemény.
Gallipoli halpiaca és friss tengeri sütöde.
Gargano félsziget erdei és Vieste óvárosa.
Valle d'Itria masseriában töltött éjszaka.

Nem tetszett

Bari központ biztonsága késő este.
Monopoli strandok túlzsúfoltsága augusztusban.
Porto Cesareo környéki illegális szemétlerakók.
Brindisi kikötő kaotikus forgalma.
Otranto parkolási nehézségek.
Salento csúcsszezon árai.
Foggia külváros elhanyagoltsága.

Vélemények

4 nap alatt kényelmesen “bevonatozható”. A 4 telepules, ha valaki Bariban foglal szállást, és csillagtúraként teszi meg a kirándulasokat. (L. Anikó, 2024)

Ohh Puglia, te csodás!
Igaz fürdeni nem nagyon volt kedvünk, mivel márciusban voltunk, cserébe nem volt tömeg, sok helyen belépőt, vagy parkolót sem kellett fizetni. A táj és a városok ilyenkor is gyönyörűek, az olaszok barátságosak az ételek nagyon finomak, van szállás bőven és az árak is barátságosak. (2024)

Béreltünk autót, amivel kb. 400 kilométert tettünk meg. Mindig a külvárosi részeken parkoltunk, és onnan gyalog fedeztük fel a város többi részét.
Készpénzre nem igazán van szükség, az esetek 99%-ában lehetett kártyával fizetni, még a parkolásért is. Egyszer fordult elő, hogy nem érzékelte a kártyát az automata, ilyenkor jöhet jól pár euró.
A szieszta néhány helyen elég hosszúra nyúlik. Ők reggel esznek egy kis sütit egy kávéval, aztán egész nap minden zárva van, még a legtöbb szupermarket is, és estefelé nyitnak csak ki. Napközben volt olyan, hogy kénytelenek voltunk egy mekit keresni, mert mi már meghaltunk volna éhen estig 🙂.
Így március közepén csalóka volt az időjárás, árnyékban hűvös volt, a napon pedig nagyon meleg.
Amiket megkóstoltunk: -Panzerotti, -Pettole , -Focaccia ,-Canollo, -Straciatella (ez náluk sajt, köze nincs az ismert "chocolate chip"-hez), -Pizzák, -Gnocchi ,-Limoncello (2023)

Pugliáról sok mindent lehet mondani, de az biztos, hogy a pénztárcabarát utazások egyik legjobb célpontja Itálián belül. Azok a legendák, miszerint egy pizzáért már-már hazai árat fizetünk, valóban nem túlzások – főleg, ha nem a turisták által elözönlött helyeken ülünk le. Egy teljes, kemencében sült pizza 5–7 euróból kijön, ráadásul nem papírtányéron, hanem rendes tányéron, terítékkel szolgálják fel. Összehasonlításképp: Nápolyban vagy Szicíliában már egy szelet is kerülhet többe, nem is beszélve Róma vagy Velence borsos éttermi árazásáról. A kávé itt is életforma – és nem luxus –, 0,50 és 1 euró között ingadozik egy presszó ára, miközben az autóbérlés és a szállás is egészen elérhető, ha nem nagy nemzetközi láncoknál keresgélünk, hanem helyi szolgáltatóknál.
Azoknak, akik inkább lakást bérelnek, és maguknak főznek – mint mi –, Puglia valóságos paradicsom. A kis élelmiszerboltok, hentesek, tejtermékesek igazi kincsesbányák: a hűtőkben friss házi lasagne, töltött tészták, gnocchi, helyi sajtok várják a vásárlót – és mindezt nevetséges áron. Egy négyadagos lasagne például simán megvan 4 euróból, és a hűtőpultok kínálata bőven elég egy lakás-konyhás gasztrokalandhoz. Nem véletlen, hogy sokak szerint épp innen, Pugliából indult a Slow Food mozgalom. Lehet, hogy ez nem történelmileg bizonyított, de az biztos, hogy itt minden pillanatban érezni: nem siet senki. A délutáni szieszta például nem városi legenda: dél és négy között az élet lelassul, az árusok összehajtják a portékát, leülnek, sőt, néha egyszerűen lefekszenek. A város szinte elcsendesedik – és ezt jó, ha előre tudjuk, különösen gyerekekkel utazva.

Aki már Olaszországban ismerős, tudja, hogy a „passeggiata”, vagyis az esti séta nemcsak szokás, hanem társadalmi esemény. Este nyolc körül kezdenek kinyitni az éttermek, kilenc után megtelnek a teraszok, és mire tizenegyet üt az óra, az utcákon hömpölyög az élet. A gyerekek fociznak a templomok között, idősek üldögélnek a főtéren, mindenki eszik-iszik, beszélget – ez a nyugalmas, mégis vibráló élettempó teljesen magával ragad. És ha a sok pizza, a tengeri fürdőzés, az esti séták, az olívaillatú falvak és a napsütés már kezd sok lenni – mármint a legjobb értelemben –, akkor még mindig ott van a lehetőség egy szafarira vagy egy nap az akvaparkban, ha egy kis adrenalinra vágyunk.

Puglia valahogy úgy működik, mint egy tökéletes nyaralás receptje: minden megvan benne, amit szeretünk Olaszországban – csak kicsit kevesebb csillogással, több hitelességgel, és sokkal jobb ár-érték arányban.

Az olasz csizma sarkáig nyúló Puglia régió – vagy ahogy magyarosan mondjuk: Apúlia – sokáig elkerülte a tömegturizmus figyelmét. Hosszan elnyúló Adria-partja, a belső tájak olajfáktól pettyezett vidékei és a régi kőkerítések mögött megbúvó birtokok még ma is egyfajta megőrzött nyugalmat sugároznak. Bár a régió híres nevezetességekben talán kevésbé bővelkedik, mint Észak- vagy Közép-Olaszország, éppen ez a visszafogottság adja a különös báját. A földrajzi elhelyezkedés miatti „félreesés” ma már inkább előny, mint hátrány – aki Pugliába érkezik, az gyakran nem csupán utazni, hanem kiszakadni is vágyik.
Utazásunk során mi is annak örültünk leginkább, hogy a legtöbb helyen csend és nyugalom fogadott – semmi tömeg, semmi tolongás, csak a saját ritmusunk, és a helyiek lassú, békés életritmusa. A dél-olasz „elmaradottságot” nem éreztük sehol, ellenkezőleg: Leccében például harmonikus jólét, elegáns emberek és kulturált vendéglátás várt minket. A várost gyakran emlegetik „dél Firenzéjeként”, nem véletlenül: a leccei mészkőből faragott barokk homlokzatok, a templomok túldíszítést kerülő pompája és a paloták sora valóban lenyűgöző. Innen indulva Galatina templomaiban csodás freskókat láttunk, Castroban pedig nyugdíjas férfiak diskuráltak az árnyékban – a kisvárosokban szinte mindig ők a főszereplők, míg a nők és a fiatalok rejtélyes módon eltűnnek a látványból.

Otranto, a legkeletibb olasz város, szintén különleges élményt nyújtott: egy 11. századi katedrális, padlóján ép állapotban megmaradt mozaikokkal, és egy óváros, ahol a turisták hiánya inkább ajándéknak, mint hiányosságnak hatott. Kedvencünk talán mégis Ostuni lett, a „fehér város”, amely nappal az olajfaligetekkel szegélyezett dombhátakon ragyog, este pedig gyertyafényhez hasonlóan izzik fel az óváros sárgás megvilágításában. Minden sarkon történelem, minden utcában elcsípett félmondatok és lassú hétköznapiság – az a fajta élet, amely után egy fáradt észak-európai szinte ösztönösen vágyik.

A trullók földje, különösen Ceglie Messapica, Locorotondo és Alberobello környéke, szintén elmaradhatatlan élmény volt. Bár Alberobello már igazi turisztikai nagyüzem, a kiszórt szuvenírboltok és a jól kiépített „világörökség-látvány” ellenére sem lehet nem szeretni ezeket a különös, kúpos tetejű kőkunyhókat. A trullók eredetileg a legszegényebbek menedékei voltak, mára azonban sokat közülük modernizáltak: garázs, terasz, vízvezeték – mindez úgy, hogy a jellegzetes építészeti forma megmaradt. Nekünk mégis jobban tetszettek az útközben, eldugottabb falvakban látott trullo-építések, ahol nem attrakcióként, hanem a mindennapok részeként működnek.

Polignano a Mare a tengerparti finálét jelentette, és messze túlszárnyalta az elvárásainkat. A város sziklás öblei, a tenger elképesztő színei és az esti, megvilágított óváros úgy hatottak ránk, mint egy jól sikerült álom. Itt végre azt láttuk, amit máshol hiányoltunk: gyerekeket, fiatalokat, családokat – mind együtt, az esti sétán, az éjszakai focimeccsen, a pizzéria teraszán. Egy helyi bárban, ahol még a legendás Domenico Modugno is megfordult, anekdoták mellett bor és jókedv folyt – és persze a „Volare” is előkerült.

Az utazás rövid volt, de tartalmas: négy egész nap és két fél nap alatt bejártuk a vidéket, és bár a program feszesre sikerült, az autóbérlésnek hála nem kellett kompromisszumokat kötnünk. A legnagyobb távolságot három óra alatt tettük meg – amit bőven kárpótoltak a dombok, az olajfák, a tenger. Bariba csak egy délelőtt erejéig tértünk be, Brindisit kihagytuk – de egy percig sem éreztük úgy, hogy valami fontosról maradtunk volna le.

Helyi ismerősünktől sokat kérdezősködtünk a dél-észak olasz viszonyokról, és megtudtuk: bár a hetvenes években még érzékelhető volt a gazdasági lemaradás, az elmúlt évtizedekben Puglia sokat fejlődött. A társadalmi szerkezet változóban, a fiatalok már nem követik vakon a hagyományokat, és a városkák életszínvonala nem sokban marad el az északi régióké mögött. Sőt, nekünk, magyar utazóknak, gyakran még inkább irigylésre méltó volt az a nyugodt, konszolidált jólét, amit mindenütt éreztünk.

Lehet, hogy egyszer majd megszűnik a közvetlen járat, lehet, hogy egyre többen fedezik fel ezt a vidéket – de egy biztos: Pugliába most érdemes menni. Különösen azoknak, akik már bejárták az ismertebb olasz városokat, és most valami csendesebbre, valódibbra, személyesebbre vágynak.

Polignano a Mare kétségkívül egy csoda – sziklafalra épült óváros, tengerbe zuhanó házak, páratlan panoráma –, de a strandolás élménye sajnos korántsem olyan idilli, mint a képeslapokon. A város híres öble annyira zsúfolt tud lenni, hogy szó szerint nincs hová letenni egy törölközőt, nemhogy nyugodtan letelepedni. Nem csoda, hogy mi is csak egy gyors körsétát tettünk a hangulat miatt – mert látni azért tényleg érdemes –, aztán továbbálltunk, hogy valóban élvezni is tudjuk a tengert.

Monopoli felé vettük az irányt, és gyalog indultunk el a város szélétől, egy bő háromnegyed órás sétával értük el a Club Beach nevű fizetős strandot. A belépő 7 euró volt fejenként, de az árért cserébe rendezett, kényelmes partszakaszt kaptunk napággyal, zuhannyal, mosdóval, és ami nem mellékes: nyugalmat. Útközben voltak szabad strandok is – némelyik egészen szép környezetben –, de ezek teljesen kiépítetlenek voltak, se víz, se árnyék, se büfé. Aki tehát nem csak a látványra, hanem a kényelmes fürdőzésre is vágyik, jobban jár, ha elhagyja Polignano központi strandját, és keres egy nyugalmasabb partszakaszt kicsit távolabb. Már csak a levegőért is megéri.

,, Lecce barokk városát imádtuk, Gallipoliban szuper a városi strand, és az erődöt akkor se hagyjátok ki ha már unjátok a pugliai tornyokat, várakat, a belépőért egy szuper fény-hangjáték is jár egy Planetáriumokat megszégyenítő földalatti kupolacsarnokban, régen fegyverraktár volt, és érdekes a kiállítás, pl kiderül, hogy innen vitték az olívaolajat Londonba és sok más nagyvárosba, na nem enni, hanem világításra! A Jón -tenger felé a homokos strandolók menjenek, az Adria oldalra a sziklák barátai. Kedvencünk a Fiume di Chidro tenger folyó összefolyás volt, kristálytiszta víz, és különös strandélmény, ahogy a meleg tenger a jéghideg folyóval keveredik.

A déli Salentoi rész tök lapos nincs más csak olajfa és dögmeleg, na meg a hobbitlaknak beillő, egykor habarcs és más kötőanyag nélkül épülő trullok mindenütt. Alberobello volt az egyetlen hely ahol már kissé Disneylandben éreztem magam, kezdett a nép is sok lenni, habár minden csak 50%on pörgött, külföldi turisták gyakorlatilag nem voltak. Puglia nem olyan híres mint Toszkána, Szicília, Velence vagy az Amalfi part, Puglia Olaszország nemzetközileg nem annyira utazott része, nem szerepelt elég amcsi filmben. 🙂
Járatlan hely kedvencünk Taranto, sokan kihagyják pedig most van a boom előtti időszakban, még 1 eurós házakat is adnak a belvárosban, tele street arttal, nagyon jó hangulata van. v.g., 2021)

,, Barit nem özönlik el a turisták, pedig lenne miért. Van katedrális, meg templom, meg régi házak, meg nénik fekete ruhában, akik házi tésztát gyártanak a házuk előtt. Egy asztalnál gyúrnak, nyújtanak, metélnek, eladnak. És olaszul ordítoznak a kurva kölyökkel, hogy miért megy el megint focizni. Mert az olasz kurva kölykök fociznak. Olasz mezekben fociznak mindenhol. A katedrális előtt, a templom mögött, a fekete ruhás, káromkodó nénik között.
Barin is van H&M, Dolce & Gabbana, Gucci meg kínai. Kínai Gucci. És akciós volt a rúzs a MAC-nél. Jaj...
A pizzát rosszkedvű mamma adta papucsban, közben fagyit evett, csúnyán nézett, nem beszélt angolul, és nem adott blokkot. Egy cetlire felírta, hogy 18. Ez volt a blokk. De a pizza isteni volt." (szusi)

Strandok, amiket érdemes felkeresni.
- Pane e Pomodoro Bariban. Ez ingyenes, homokos strand, lassan mélyül és sokan vannak. A strandon semmi nincs. Se mosdó, se bár, se semmi, de egyébként egynek jó, a helyiek is járnak oda.
- Mamaluna Beach Mola di Bariban. (Baritól fél óra kocsival) Fizetős, karibi hangulatú hely. Hármunknak 23 euró volt, parkolással és két napággyal. A legjobb hely volt, ahol voltunk! Minden volt, étterem, zuhany, mosdó, zene.
- Brindisitől Bari felé vezető úton megálltunk egy full nomád strandon is, a Sun Beach fizetős strand mellett volt, ingyenes, kis kavicsos strand, ahol csak helyiek voltak. Semmi nincs ott, de érdekes élmény volt, nagyon szuper vizivilág, búvárszemüveggel sok kis hal látható.
- Taranto, Lamarée Lido strand, ami már a Jón-tenger partján van. (Baritól másfél óra kocsival) Ez 30 euró volt hármunknak, valami elit strand lehetett, füves part, gyönyörűen parkosított, kizarólag egységes, hófehér napágyak és ernyők. Kicsit ki is néztek onnan minket, amikor látták, hogy nem helyiek vagyunk, de a tengeri látvány és a vizivilág miatt nagyon megérte. Isteni volt.
- Monopoliban lementünk az ingyenes partra, kis öböl, helyiekkel, full nomád, de nagyon szép a látvány.
🏛️🕍 Mi nem mentünk el egyik ismert és felkapott helyre sem, ami tele van turistával, szóval sem Polignano, sem Castello, sem Alberobello környékére nem mentünk. Ezekről nem tudok beszámolni, de a zsúfolt instafotópontok minket nem érdekeltek. Ahova elmentünk, ami nem tengerpart, az Bitonto volt. Római kori város, tele csodás régi épülettel és jó étteremmel. Érdemes pár órát szánni rá.
🌎 Összességében, ha még nem voltál Bariban és a környéken, ne hagyd ki, ne válassz más helyet, ezt látni kell. (2022)

Autóbérlés mindenképp preferált, ha be szeretnétek járni a régiót! Bari, Monopoli, Polignano a Mare, Trani, Giovinazzo, Bisceglie, Molfetta, Barletta, az egész Gargano félsziget, Locorotondo, Alberobello, Cisternino, Ostuni, Matera, Gravina in Puglia, Másik irányba Lecce és az az alatti partok, személyes kedvencem:Torre san Giovanni környéki strandok, Grotta della Poesia természetes medencéje környékbeli sziklaképződmények, lejjebb átellenben Gallipoli....a gyönyörű olivafás kertek Fasano környékén (többek közt) Huhh, rengeteg csoda van Pugliában! Egy csoda az egész! (k.b., 2023)

A táj elég kopár, kb. olyan mint Dél-Európában mindenhol. Korábban írtam hogy jelentős az olivaolaj és borkészítés, ezért rengeteg olivafát látni mindenhol, ez a repülőből is szépen látszódott leszálláskor, valamint szőlőültetvényeket. Ezek általában be voltak takarva, és óriási szőlőfürtök lógtak rajtuk! Mediterrán országhoz híven sok a píneafenyő, a fügekaktusz és a fügefa is. Virágokat ebben az időszakban nem nagyon láttam.

Általában minden városnak (legalábbis ahol voltam) van egy óvárosa - cittá vecchia, többnél a mai napig megmaradtak a városfalak is, legalábbis részben.
- A templomokba általában ingyenes a belépés, meglepő módon!
- Mindenhol találni nyilvános wc-t is, én ugyan nem használtam őket sehol, tehát nem tudom hogy néznek ki, Materában amit láttam 50 cent volt a díj. (2022) forrás

Odajutás

Pestről Bariba repültünk, a repjegyünk 12ezer ft/fő volt. Nem találtunk olcsón hazautat, ezért 3szögben repülve még Tiranát is meglátogattuk. A 3 jegyünk fejenként 31.500ft volt, ami nemcsak kevesebb, mint egy Bp-Bari retúr akkor, de még egy új helyet is megnézhettünk. (gyakran utazunk így) (2024, őszi szünet)

Szállásválasztás

Pugliában a szállásválasztáskor több sajátos regionális szempontot érdemes figyelembe venni, amelyek máshol Olaszországban kevésbé fontosak. A régió egyedi szálláslehetőségei között találhatók a masszériák (erődített tanyák) és a trullók (kúpos tetős hagyományos épületek), amelyeket csak autóval lehet megközelíteni, ezért a közlekedési mód választása alapvetően befolyásolja a szálláslehetőségeket.

A szezonalitás különösen erős Pugliában, mivel sok kisebb település és létesítmény húsvéttól októberig működik csak teljes kapacitással. Áprilistól októberig tartó főszezonban a szállások ára jelentősen megnő, és sok helyen minimális rugalmasság van a bejelentkezési és kijelentkezési időpontokban, mivel egymás után érkeznek a vendégek. A legjobb időszakok a tavaszi (április-június) és őszi (szeptember-október) vállszezonok, amikor kellemes az időjárás, de kevesebb a tömeg.
A ZTL zónák (korlátozott forgalmú övezetek) szinte minden történelmi városközpontban megtalálhatók, és kamerákkal ellenőrzik őket. Ezekbe a zónákba tévedve akár 180 eurós bírság is kiszabható, amit gyakran 8-12 hónappal később küldenek el a autókölcsönző cégeken keresztül. Ha a szállás a ZTL zónában található, előre egyeztetni kell a szállodával a parkolási engedélyekről.

A parkolás általában nagy kihívás Pugliában, különösen a népszerű tengerparti városokban. A strandon való parkolás nyáron különösen kaotikus lehet, ezért érdemes korán érkezni vagy magántulajdonú parkolókat keresni. A legjobb masszériák koncentrációja Savelletri és Fasano környékén található, ahol olyan luxusszállások találhatók, mint a Borgo Egnazia.
A vidéki szállások, különösen a trullók és masszériák autó nélkül gyakorlatilag megközelíthetetlenek, de tömegközlekedéssel is lehet utazni, ha a nagyobb városokban (Bari, Lecce, Monopoli, Polignano a Mare) maradunk. Lecce különösen jó választás autó nélküli utazáshoz, mivel vonattal elérhető Ostuni, Cisternino, Gallipoli és Otranto is.

A kisebb családi panzióknál és bed&breakfast helyeknél gyakran hiányoznak az olyan szolgáltatások, mint a 24 órás recepció vagy a csomagmegőrző, ami problémás lehet gyakori szálláscserénél. A trullók bérlésénél sokszor minimum egy hetes foglalás szükséges, bár van lehetőség rövidebb időtartamra is, főleg Alberobellóban.
Minden üzlet és étterem 13:00-17:00 között zárva tart ebédszünetre, ami befolyásolhatja a szállás elhelyezkedésének fontosságát. A régió központi jellegű bázisokból (Monopoli, Ostuni, Lecce) napi kirándulásokkal felfedezhető, így nem szükséges minden második nap szállást váltani. Az Itria-völgy központi elhelyezkedése miatt 30 percen belül elérhető a legtöbb látnivaló, ami különösen praktikus szállásválasztási szempont.

2 éjszakát Monopoliban töltöttünk a B&B Verdearancioban, ahol a tulaj készített nekünk reggelit. Bőséges és változatos volt. 114 eurót fizettünk a 2 éjszakára. A maradék 4 éjszakára Bariban foglaltuk le a B&B Greyt. Itt kicsit kaotikus volt a szállás elfoglalása, de nem lehet panaszunk összességében. A ház alatt volt egy kávézó, ott kaptunk kávét és croissant reggeli gyanánt. Itt a 4 éjszaka 250 euró volt. (Olaszországban az IFA helyszínen fizetendő, ne lepődjetek meg.) (2024)

Közlekedés

A nagyobb városok között még csak-csak használhatók a buszok és a vasút, de ha kisbb vidéki településeket akarunk látni, akkor bizony nagy előny a bérelt autóval való közlekedés.

Ha autóval közlekedünk Pugliában legyen nálunk aprópénz és kis címletű papírpénz a parkolóatomaták használatához és az autópályadíjak kifizetéséhez.

Motoros tricikli Ostuniban - R. Gyuri fotója

Nem béreltünk autót, csak tömegközlekedtünk. A reptérről a 16-os városi busz 1,5 euróért vitt be Bari Centrálra ahonnan a Trenitáliával fél óra altt (3,8 euróért) értünk Monopoliba. Másnap Polignano a mare volt a program, ide is a Trenitáliával mentünk (1,2 euró/fő/út), délután pedig még Monopoli is belefért a napunkba.

Következő nap átcuccoltunk Bariba (szintén vonattal), minket teljesen lenyűgözött a város hangulata. Másnap Alberobelloba utaztunk, busszal. Kéretik időben kimenni a buszmegállóba, mert sorbaállítják az utasokat, csak annyian szállhatnak fel, ahány hely van (állni nem lehet!). A jegy 5 euróba került fejenként és irányonként, a buszmegálló (Largo Sorrentino) mögötti újságosnál vettünk jegyet.
Utolsó előtti napunkat Materára szántuk, azonban vasárnaponként vagy csak azon a vasárnapon (nem tudom) a Ferrovie Appulo-Lucane vonatállomás zárva volt, így tolnunk kellett az utat (szerencsénkre még tudtuk). A jegy 6 euró/fő/irányba került. (2024)

Étkezés

Amit mindenhol olvastam, és igaz is, Pugliában szigorúan betartják a sziesztát, délután fél 3 és 3 között minden bezár, az éttermek is. Viszont én úgy vettem észre hogy nem csak este 8-kor nyitnak ki újra, ahogy többen írták a neten, hanem már 6 után. De lehethogy ez csak októberben volt így. És természetesen mivel Olaszország, ráadásul dél, az emberek este/éjszaka élednek fel, és akár hajnalig is kint vannak az utcákon. Ezt a hangulatot leginkább Bariban tapasztaltam.

Mivel ugye Olaszország, a legtipikusabb ételek itt is mint bárhol máshol az országban a pizza és a különböző tésztafélék, és mivel tengerparti régió, ehhez hozzájönnek még a halételek és a tenger gyümölcsei. Puglia specialitása az ORECHIETTE, vagyis fülecske tészta, ugyanis fül alakú apró tésztáról van szó, melyet különféle módon készítenek el. Nem vagyok nagy tésztarajongó, úgyhogy ezt most kihagytam. Pizzát ettem Monopoliban, igaz gyors pizzázóban (7,50 €), de nem volt különlegesebb mint nálunk. Bariban ettem grillezett polipot, na az isteni volt! Ez Bari központjában 13 €-ba került sült krumplival.

Ha valaki nem akar fő ételt enni, választhat szendvicset is, de árban nem igazán éri meg. Alberobelloban spórolni akartam, ezért szendvicset vettem, de mivel kellett a mosdó is, így leültem az étterem teraszára, és összesen 10 eurót fizettem (egyszerű sonkás szendvics 5 €, coca cola 3,50 €, szerviz 1,50 €)! Ami meglepett hogy itt minden szendvicset panini-nek hívnak (egyes számban panino), ugyanis ezt jelenti, hiába nálunk a panini egy konkrét fajta szendvics. Finom olasz sonkás, parmezános, rukkolás szendvicset ettem a repülőtéren, na az meg 7 € volt! Szintén olasz specialitás a FOCACCIA, ami egy pizzához hasonló, kisebb, hosszúkás tészta alap vagy kenyér, számos feltéttel készítik. Én Materában ettem egyet valahol a Via Ridolán (6,50 €), sült szalonna, sajt meg valami apróra vágott zöld volt rajta, de az olyan isteni volt hogy még most is összefut a nyál a számban ha rá gondolok. forrás (2022)

Polpo alla Piastra (grillezett polip) - H. Cs. fotója

,, A legjobb dé-lolasz vörös bor neve Primitívó, a barii Váci utcán adják literjét 2 Euroért. A vizes palackodba is adnak. Így aztán nem kell szégyenkezned, ha nekiállsz vedelni a lányoddal, mert kiderül, rossz vonatra szálltatok fel, ami nem hogy Mola di Barin nem áll meg, de még kb. 100 kilométeren keresztül nem is fékez. És mikor megérkezel Brindisibe, akkor kettő és fél perced marad arra, hogy a legeslegutolsó vonatra jegyet válts és visszautazz Mola di Bariba egy kisebb vagyonért.
Esti kocsmázás törölve. Helyette dolce vita a regionális vonaton Primitívóval." (szusi)

Szépen felvágva

Öntető szerkezet - r. gy fotója

Tenger gyümölcsei leves kenyérlepény fedéllel Monopoliban - r. gy. fotója

L. Anikó fotója és szendvicse

Bariban a Mr Burrata szendvicsezőt mindenkinek ki kell próbálnia, te választod bele a sonkát, kapsz bele savanyúságot, pesztót, pisztáciát és balzsamecetet valamint egy hatlmas burráta sajtot. Elképesztően finom mindössze 5 euróért.
Szintén Bari a Mister Pizza, ami egy család üzemeltette kemencés pizzasütöde. Angolul nem tudtak, de elképesztő jó a pizza és a pancerotti kötelező! (pizza 5, pancerotti 1,5 euro) A nagy new york roll őrölet is a tetőfokára hágott, a Gelateria Gentile Bariban málnás pisztáciakrémeset kóstoltunk (elég drágán), de egyszer élünk. Itt ha be akarsz ülni az fejenként 1,5 euró plusz. 😃 Természetesen nem szabad kihagyni a pugliai tésztákat és az azokat az utcán készítő néniket sem, ahogy Szicília (szerintem) legfinomabb ételét, az arancinit sem. (2024)

Hasznos információk

A térségben van hazánknak egy tiszteletbeli konzulja:

Prof. Dr. Carmine Arena

Címe: Bari 70125 Via F. Turati 12.
Telefonja: (39-080) 501-7067, fax: 871-7404
E-mail: panalisi@libero.it

Mindenhol azt olvastam hogy Pugliában egyáltalán nem beszélnek angolul, én viszont ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Igaz nem sok emberrel beszéltem, nem nagyon mertem senkitől semmit kérdezni, inkább próbáltam mindent magam megoldani, pont ezért mert azt hittem hogy nem beszélnek angolul. Viszont a jegypénztárakban, és a legtöbb étteremben, kávézóban is tudtak valamennyire angolul, ha nem is tökéletesen. Egyedül a Monopoli-i pizzázóban nem beszélt a középkorú hölgy egy szót se, de épp volt ott egy fiatal pár akik rögtön tolmácsoltak nekem. Amúgy meg nekem annyiban szerencsém volt, hogy beszélek spanyolul, és bár nem nagyon hasonlít a 2 nyelv, azért pár nap után kezdtem valamennyit érteni az olaszból is. (2022) forrás

Trani

Lakosság (2024-ben): 55,000

Trani, egy tengerparti város Puglia régiójában, Dél-Olaszországban, amely gazdag történelmi és kulturális örökséggel rendelkezik. A város legismertebb látványossága a Trani-katedrális, amely a 12. században épült román stílusban, és közvetlenül a tenger mellett található, így lenyűgöző panorámát nyújt a látogatóknak. Az épület híres magas, fehér mészkő falairól és gyönyörű harangtornyáról.

A város kikötője az egyik legszebb Pugliában, ahol elegáns sétálóutak, jachtok és halászhajók sorakoznak. Trani óvárosa tele van keskeny utcákkal, régi házakkal és hangulatos terekkel, ahol számos étterem és kávézó várja a látogatókat.

A város gazdag zsidó történelmével is büszkélkedhet, mivel Trani a középkorban fontos zsidó központ volt. A Scolanova-zsinagóga a 13. századból származik, és ma is látogatható, emlékeztetve a város sokszínű vallási múltjára.

Trani kikötője a középkorban jelentős szerepet játszott a kereskedelemben, különösen a keleti mediterrán térséggel fenntartott kapcsolatokban. A város a 13. században a Szentföld felé irányuló keresztes hadjáratok egyik fontos kiindulópontja volt.

A város híres helyi boráról, a Moscato di Trani nevű desszertborról, amelyet évszázadok óta készítenek a régióban. A környék termékeny talaja és mediterrán éghajlata kiváló feltételeket biztosít a szőlőtermesztéshez.

Trani vára is kiemelkedő történelmi emlék, amelyet II. Frigyes német-római császár építtetett a 13. században, és ma múzeumként működik. A várat különleges elhelyezkedése és védelmi funkciója miatt építették, hiszen a város a tenger mellett feküdt, így gyakran ki volt téve támadásoknak.

A városban található Villa Comunale park a tengerparton húzódik, és egy kellemes zöld terület, ahol a helyiek és a turisták egyaránt pihenhetnek. A parkból csodálatos kilátás nyílik az Adriára.

Trani építészete és utcáinak hangulata számos művészt és írót ihletett meg az évszázadok során, és ma is kedvelt úti cél azok számára, akik autentikus dél-olasz életstílust keresnek.

k. o. fotója

l. s. fotója

Foggia

(olasz kiejtés: fodzsá)

Lakosság (2024-ben): 145,800

Foggia városa Puglia régióban található, Dél-Olaszország egyik nagyobb mezőgazdasági központjaként ismert. A város történelme egészen az ókorig nyúlik vissza, fontos központ volt a római korban, majd a középkorban II. Frigyes császár székhelye is volt. Sajnos a város nagy része elpusztult a második világháború során, így a történelmi épületek jelentős részét újjá kellett építeni.

Foggia belvárosában a legfontosabb épület a Foggia katedrális, amely a barokk stílusú homlokzatáról híres, és eredetileg a 12. században épült. A katedrális egyes részei még mindig a középkori időkből származnak, így érdemes felkeresni.

A város mezőgazdasági szerepe miatt különösen híres a gabonatermeléséről és a "tavoliere delle Puglie" nevű síkságról, amely az egyik legtermékenyebb terület Olaszországban. A foggiai piacokon és éttermekben különösen friss helyi termékek találhatók, mint például olívaolaj és különböző sajtok.

Foggia városában több park és zöldterület is található, például a Parco Urbano Karol Wojtyla, amely kellemes sétákra és kikapcsolódásra ad lehetőséget. Az itt élők számára a város központjában található park különösen népszerű.

A város kultúrája gazdag és változatos, több színház és múzeum is működik itt, köztük a Museo Civico, amely a város történelmét és művészetét mutatja be. Ezenkívül a városban található Teatro Giordano egy fontos kulturális központ, ahol zenei és színházi előadásokat is tartanak.

A közlekedési kapcsolatok szempontjából Foggia fontos vasúti csomópont, amely összeköti a várost más déli és északi olasz városokkal. A foggiai repülőtér kisebb méretű, de néhány belföldi járatot kínál.

A város környékén található Gargano-félsziget különösen népszerű turisztikai célpont, amely híres természeti szépségeiről és homokos strandjairól. Foggia közelsége a félszigethez lehetővé teszi, hogy a látogatók élvezhessék a természet közelségét.

Foggia lakói híresek vendégszeretetükről, és a város gyakran rendez fesztiválokat, ahol a helyi ételeket, borokat és zenei hagyományokat ünneplik. A helyi gasztronómia egyszerű, de ízletes, nagy hangsúlyt fektetve a friss alapanyagokra.

A város fejlődése a mezőgazdasági ipar fejlődésével van összefüggésben, és ma is fontos mezőgazdasági központja Olaszországnak, különösen a búza és a paradicsom termesztésében játszik vezető szerepet.

k. d. fotója

Polignano a Mare

Lakosság (2022-ben): 16,300

Magyar lányok

Polignano a Mare egy aprócska város, amelyet három dolog miatt szokás emlegetni – ezek közül egyik sem világmegváltó, de együtt mégis emlékezetessé teszik. Itt született Domenico Modugno, a híres Volare előadója, akinek bronzszobra büszkén tárja szét karját a tenger felé – bár emiatt Magyarországról aligha indulna tömeges zarándoklat. A második nevezetesség a Grotta Palazzese, egy látványos, sziklabarlangba épült étterem, ahol a vacsorázás legalább annyira szól a panorámáról, mint az ízekről. Harmadikként pedig említeni kell azt az ikonikus kis strandot, amelyet a város fölött átívelő hídról fotóznak újra meg újra – és amely így az Instagram-albumok állandó szereplőjévé vált.
A város maga olyan, mintha egy mesekönyv oldalairól szakadt volna ki: sziklára épült házak, az utcák végén mindenhol a tenger, esténként világító lámpák és vibráló élet. Funkcióját tekintve kicsit olyan, mint Positano az Amalfi-parton – szinte minden utazási ajánlóban szerepel, és nem is véletlenül. A szépsége vitathatatlan, de a népszerűséggel együtt jár a zsúfoltság is. A városközpont szűk utcáiban napközben gyakorlatilag egymást érik a szelfibotos turisták, akik az első három Google-találat alapján szervezik dél-olaszországi kalandozásukat. Közben alig pár kilométerre olyan tengerparti kisvárosok várják a felfedezést, ahol a hangulat csendesebb, az árak barátságosabbak, és a helyiek sem fáradtak még bele a látogatók végtelen hullámába. Polignano tehát nem kihagyhatatlan, de bölcsen adagolandó: megmutatja magát, elvarázsol, majd finoman tovább is enged – hátha máshol egy még tisztább élmény vár.

Nem nehéz elképzelni, hogy Polignano a Mare már számos írót, költőt vagy álmodozót megihletett – van benne valami titokzatos elegancia, amit nem lehet csak úgy elsétálni. Nyáron még biztosan visszatérünk, talán a barlangéttermet is kipróbáljuk, de ami igazán rabul ejtett, az a városka kiszámíthatatlansága: minden kacskaringós sikátor újabb meglepetést tartogat. A tenger felé nyíló öblök felfedezésre várnak, a meredek sziklafalak között pedig szinte belesimulnak a házak a mészkőbe, mintha mindig is ott lettek volna. A főtéren egy apró bárban kínáltak meg egy pohár spumantéval, még akkor is, amikor egyértelmű volt, hogy nincs nálunk egyetlen cent készpénz sem – a mosolyuk viszont őszinte volt, nem üzleti.

Ahogy a fény játszik a szűk lépcsőkön, és ahogy a házak falai közötti árnyékban meghúzódik a délutáni csend, egyre inkább úgy éreztük, mintha valami titokba csöppentünk volna. A szinte egymásra tapadó ajtók és ablakok mögött hosszúkás, szűk lakások rejtőznek – nehéz elképzelni, milyen lehet így élni, és mégis, valami otthonosságot sugároznak. Bekukucskálva az egyik nyitott ajtón nem bámészkodni, csak elképzelni próbáltuk a mindennapokat. És minden saroknál akadt valami apró részlet: egy régi, vaskos kilincs, egy falra aggatott verssor, egy korhadt zsalugáter. Ez a kisváros nem mutatja meg magát azonnal, de ha az ember lassít, figyel, és hagyja, hogy vezesse a kíváncsisága, akkor a legegyszerűbb dolgok is varázslatossá válnak. Polignano nem harsány szépség – inkább suttog, és épp ettől felejthetetlen.

,, Polignano di Mare: Oda azért kell menni, mert Mola di mare nem rendelkezik stranddal, illetve egy nagyon tipikusan délolasz strandja azért van, az a neve, hogy Kotze, lehet, hogy nem így írják, de Flóra szerint ez hányást jelent németül, és inkább ne nézzük meg a tipikus strandjukat, menjünk inkább vonattal arrébb. A vonatot most jól eltaláltuk, és

Polignano di mare vasútállomásról tényleg hamar a tengerhez lehet jutni, szép öblök vannak, meg sok turista, aki fotózza a szép öblöket, de inkább nem megy le a partra, mert hullámzik a tenger és kavicsos. Szert tettünk magyar barátokra is, akik belesétáltak a videónkba "Na, itt a homokos tengerpart!" felkiáltással, össze is barátkoztunk velük, megtanították nekünk, hogy tradicionális étel a panzerotti, ami a mi lángosunkhoz hasonló, ám belül meg olyan, mint a pizza. Nagyon finom, mint minden olasz tészta, minden olasz helyen, tényleg nem tudják elrontani itt, Bari környékén sem a pastákat.

Fürödtünk is a barátkozós honfitársakkal Polignano összes öblében, ha arra jártok, ne keressetek homokot, csak kavics van, kő, meg szikla, a hullám meg jól odavág, de ez is a dolcse vita része.

Polignano gyönyörű. Strandolás után bevonszoltuk magunkat a centrumba, ámuldoztunk a sziklára épült város látványától, ami annyira elkábított, hogy elfelejtettem a bikinire ruhát húzni. Hiba volt. Egy kedves, olasz néni úgy ordított utánam, és annyira gesztikulált, hogy a környéken minden külföldi begombolkozott vagy letakarta a feleségét. Hiába, itt nagyon katolikus mindenki." (szusi)

A kiírás, a Non ritorni mai piú egy részlet Domenico Modugno világhíres dalából, a Volare-ból . Annyíit jelent, hogy soha nem tér vissza (mármint az ,,ilyen álom")- r. gy. fotója

További részlet a dalból: faccia di blu - (Mi dipingevo le mani e la faccia di blu, azaz Kékre festettem kezeimet és az arcomat) rr. g. fotója

Városkapu - r. gy. fotója

Monopoli

Lakosság (2022-ben): 49,600

,, A szabadstrandon a helyiek májusban nem kívánták meg annyira a tengervizet, ellenben a magyarokkal, akik szép számmal pancsoltak. Érezhető, hogy Magyarországról egyre többen menekülnek ebbe a térségbe, ha egy kis büdzsé dolce vitára vágynak.

Monopoli nagyon hangulatos kis város az útvesztőivel és cuki éttermeivel. Hétköznap is visszafogottan pezsgő éjszakai élet jellemzi, a jól körülhatárolt óvárosban gyönyörű templomok várják a gyönyörű templomok rajongóit. Az egyik ablakán bekukkantottunk éjszaka, és úgy 2 méterre az üvegtől néhány vitrinben kiállított, mumifikálódott pap látványa fogadott, ezzel megtrükközve szívverésünket. Mondjuk a nápolyi Fontanelle temető után nem lepődik meg semmin az ember Olaszország ezen mélységében.

k. g. fotója

r. gy. fotói

L. Anikó fotói
Ha van hely Polignanóban, ami még a kis piazzánál is zsúfoltabb tud lenni, az a tengerpart késő délután. Itt nemcsak naplementére gyűlik össze a város, hanem egyfajta helyi rituáléra is: a halászok partra érkezése szinte színpadias esemény. A fürdőzők, andalgók és szerelmespárok mellett hirtelen megjelennek a valódi pugliai arcok – azok, akik nem nézelődni jönnek, hanem vásárolni, alkudni, szimatolni. A frissen kifogott halakat, polipokat és kagylókat szinte még ki sem pakolják, máris köréjük gyűlik a közönség, akik jól tudják, hogy a legjobb darabokat nem az utolsó pillanatban viszik el.
Ez a spontán halpiac több, mint vásárlás: ez maga az élet sűrűje. Illatok keverednek – sós víz, tengeri zsákmány, citromos kéz, friss bazsalikom a közelben. Nincsenek kiírt árak, nincs hangos zene vagy turistacsalogató tábla – csak néhány horpadt mérleg, egy-egy zsinegre akasztott hal, meg a napfény, ami ferdén esik az asztalokra. Aki igazán meg akarja ismerni Pugliát, annak nem elég megnézni a templomokat vagy végigmenni az óvárosi utcákon. Oda kell állni egy ilyen jelenetbe, érezni az illatokat, hallani a zsibongást, és elkapni egy-egy bólintást a halásztól, aki nem reklámoz, csak tudja: amit hozott, az ma este valakinek vacsora lesz – frissen, egyszerűen, tökéletesen.

Tavaly októberben kirándultunk Pugliában. Monopoli volt a kedvenc városom. Csodásan vannak díszítve az utcák, az épületek gyönyörűek és az ételek nagyon finomak. A csodaszép tengerpart nagy meglepetés volt számomra, ha tudtam volna, hogy ennyire szép legalább 2 éjszakát ott töltöttünk volna. Mindenképp ajánlom figyelmetekbe. Érdemes ide utazni tavasszal vagy ősszel, hiszen nyáron rengetegen vannak.

P. A. fotója

Alberobello

Lakosság (2022-ben): 10,900

UNESCO világörökség része
Épületek neve: Trullo (esz.) Trulli (tbsz). 17.században nem a föld, hanem az épület után kellett adót fizetni. Ezt kijátszva a helyi gróf megparancsolta, hogy csak olyan házak épülhetnek, amelyek könnyen lebonthatók. Így amikor jöttek az adószedők lebontották a házakat és csak kőhalmok maradtak a helyén. Már akkoriban sem díjazták az adócsalókat, ezért vki feldobta a grófot amiért a nápolyi király bebörtönözte. Kiengedése után meghalt, azonban a házak megmaradtak az utókor számára. Ma már a turistákra van berendezkedve az egész falu. Mindenhol éttermek és szuvenír boltok. (Itt sikerült is belefutnunk egy 1,3 csillagos értékelésű turista csapda helybe, mindig nézzétek meg a google értékeléseket, mielőtt beültök valahová ilyen helyen).
Trullo Sovrano: A legnagyobb trullo a faluban, mely korhű berendezésével bemutatja hogyan éltek az emberek a 1800-as években.
Belépő: 2€/fő
Casa d’Amore: Az első trullo, ahol a polgármester a hatályos törvény eltörlésének köszönhetően úgy döntött, hogy stabil épületet épít habarcs használatával.
Basilica of Saints Cosmas and Damian:
A templomot Szent Kozma és Damian tiszteletére szentelték, és a város két védőjének ereklyéinek ad otthont (2023)

L. Anikó fotói

Ilona fotója

Ostuni

Lakosság (2022-ben): 32,500

(Sok brit él itt a kellemesebb klíma miatt.)

sz. h. fotója

Városháza - R. Gyuri fotója

,, Fehér város a tenger partján, sziklára épült hófehér házakkal, mint Santorinin. Van múzeuma, székesegyháza, régi óvárosa, szűk utcákkal, éttermekkel, bárokkal, pubokkal, kézműves boltokkal, lehúzó árakkal. Ha erre jártok, fél napot érdemes rászánni. (szusi)

Ostuni épületei olyan finom fehér színre voltak itt kimeszelve, hogy fogreklámba is beillettek volna. Természetesen a drónunk itt is kibújt a batyunkból és rögzítette fentről a lényeget. Bő három órácsákra jöttünk és pihentünk meg itt, majd toltuk tovább a talján discoveryt. Ügyesen gazdálkodtunk az idővel, így a srácok megérdemelték a tengeri mosakodást. Torre San Leonardonál belefutottak a tengerbe. (felvidéki csavargók, 2022) forrás

Ostuni, a fehér város
Nekem ez a város tetszett személy szerint a legjobban, nagyon nagyon szép és hangulatos, különleges
Centro Storico (óváros)
Cattedrale Santa Maria Assunta: Ez a 15.sz-i gótikus templom a magasban, a domb tetején található. Bent megcsodálhatunk egy gyönyörű rózsaablakot is, melynek szívében Krisztus ül 7 kerubbal körülvéve. 24 sugara a nap 24 óráját jelenti.
Colonna di Sant'Oronzo: Díszesen faragott kőoszlop Ostuni védőszentjének tiszteletére
egyik legjobb kilátás: Piazzetta Martiri delle Foibe – Belvedere di Ostuni. Tervben volt még innen Ceglie Messapica (20 perc Ostunitól autóval) - Castello Ducale, de erre már nem maradt erőnk. (2023)

R. Gyuri fotója

Brindisi

Lakosság (2024-ben): 82,300

Brindisi városa Puglia délkeleti részén, az Adriai-tenger partján fekszik, és fontos történelmi kikötővárosként szolgál. A város neve az ősi "Brentesion" szóból származik, ami a város híres kikötőjének formájára, az agancs alakú öbölre utal. Brindisi stratégiai elhelyezkedése miatt az ókortól kezdve fontos szerepet játszott a tengeri kereskedelemben és a Római Birodalom egyik legfontosabb kikötője volt a kelet felé irányuló utak során.

A város egyik legismertebb látványossága a Római oszlop, amely a híres Via Appia, az ókori római utak egyikének végpontját jelzi. Az oszlopokból kettő készült, de az egyik az idők során elpusztult, és ma csak az egyik maradt fenn.

Brindisi gazdag történelmi és kulturális örökséggel rendelkezik, többek között a Castello Svevo, egy normann vár, amelyet II. Frigyes építtetett a 13. században. A vár a város történelmi védelmének szimbóluma volt, és ma is látogatható.

A város kikötője az egyik legfontosabb kereskedelmi és személyszállítási központja a régiónak, és Brindisi kikötőjéből rendszeres kompjáratok indulnak Görögországba és Albániába. Emellett a kikötő a haditengerészet számára is fontos bázis.

Brindisi vallási öröksége is figyelemre méltó, különösen a Duomo (Szent János katedrális), amelyet a 12. században építettek román stílusban. Az épületet többször is újjáépítették, legutóbb a 18. században, miután egy földrengés megrongálta.

A városban található San Giovanni al Sepolcro templom egy másik fontos vallási műemlék, amely a keresztes háborúk időszakából származik, és eredetileg a zarándokok számára épült, akik a Szentföldre tartottak.

Brindisi modern városrészei is jelentős szerepet játszanak a város életében. A Lungomare Regina Margherita, vagyis a város tengerparti sétánya, kiváló hely a sétákra, és a város életének egyik központja.

A város gazdaságában a turizmus mellett jelentős szerepet játszik az ipar is, különösen az energetikai és vegyipari ágazatok. A városban több ipari létesítmény is található, amelyek fontosak a helyi gazdaság számára.

Brindisi éghajlata tipikusan mediterrán, meleg nyarakkal és enyhe telekkel. A város környékén számos strand található, amelyek vonzzák a turistákat, különösen nyáron.

A város közlekedési kapcsolatai is kiválóak, mivel Brindisi repülőtere, a Brindisi Salento repülőtér fontos belföldi és nemzetközi járatokat is kínál, és könnyen elérhető Puglia más nagyvárosaiból, például Bariból vagy Leccéből.

Brindisi egyedi gasztronómiai kultúrával rendelkezik, amelyben nagy szerepet kapnak a tengeri ételek, a friss halak, kagylók, valamint az olívaolaj és a helyi borok. A városban számos étterem kínálja a helyi specialitásokat, mint például a fave e cicoria és a helyi tenger gyümölcseit.

A város kulturális eseményei között kiemelkednek a nyári zenei és színházi fesztiválok, amelyek a helyi és nemzetközi előadókat is vonzzák.

Brindisi kikötője és történelmi jelentősége miatt a város mindig is fontos szerepet játszott a keleti és nyugati világ közötti kereskedelmi kapcsolatokban, és ma is fontos központja a tengerentúli kapcsolatoknak.

k. kati fotója

Lecce

Lakosság (2024-ben): 767,356

Leccét a "Dél Firenzéjének" is becézik. Ékességei a római romok és a barokk építészet remekei.

Sz. Peti fotója

Lecce nem egyszerűen egy város – inkább egy élő, napsütötte képeskönyv, ahol minden homlokzat, minden kapualj és minden párkány egy újabb, képzeletből szőtt történet kezdete. Az építészek és szobrászok itt láthatóan nem korlátozták magukat sem szabályokhoz, sem stílushoz – ami eszükbe jutott, azt egyszerűen belevésték a mészkőbe. És így lett Lecce a barokk legszabadabb értelmezésének színtere: nem hűvösen klasszicista, nem fennkölt és komoly, hanem játékos, szinte bohókás. Még a legkomorabb templomokon is ott kacsintanak ránk apró puttók, pajzsba rejtett arcocskák, hibrid lények, oszlopokat tartó mitológiai teremtmények, vagy épp macskára emlékeztető figurák, akiket emberi kezek fognak vissza.

Sétálva a belvárosban, az ember úgy érzi, mintha egy kőbe vésett fejtörő része lenne: minden részlet egy rejtvény, amit meg lehet fejteni – de nem muszáj. Elég nézni, hagyni, hogy a fantázia továbbgondolja, amit a kő elindított. Lecce hangulata ettől válik varázslatossá: nem tolakszik, nem harsog, inkább játékra hív. Aki pedig elfogadja ezt a meghívást, az olyan várost talál, ahol az utcák mesélnek, a falak válaszolnak, és ahol a művészet nem múzeumba zárt ünnep, hanem része a mindennapok lüktetésének.

Lecce meglátogatása szinte kihagyhatatlan élmény, különösen akkor, ha valaki már bejárta Puglia fehér városait, és úgy érzi, kezd belefáradni a vakító mészfalak egyhangúságába. Ez a város ugyanis más. Lecce nem hófehér, hanem meleg, puha árnyalatokban játszik: a helyi kőbányákból nyert világos homokkő minden épületet lágy, sárgás-rózsaszínes tónusba burkol. Ez az anyag nemcsak színében egyedi, hanem rendkívül jól faragható is – innen ered az a túláradó, játékos barokk, ami Leccét annyira különlegessé teszi.
Számunkra is igazi felüdülést jelentett: egyrészt, mert Bari kimaradt az útvonalunkból, így Leccében éreztük először egy kicsit a nagyvárosi pezsgést, másrészt, mert ez a pezsgés nem harsány, hanem inkább fiatalos és életteli. A város nem pusztán a turistákból él – az utcákon valódi egyetemisták jönnek-mennek, a kávézókban helyiek beszélgetnek, a boltok nem csak szuveníreket árulnak. És bár sokan hívják Leccét „a dél Firenzéjének”, nem érdemes túl szigorúan venni ezt a hasonlatot: Firenze eleganciáját, múzeumai és történelmi súlya által nyújtott élményt nem másolja le, de Puglián belül kétségkívül ez az egyik legszebb és leggazdagabb építészeti arculatú város.

A Santa Croce bazilika például olyan, mint egy kőbe faragott álom: puttók, oszlopok, stilizált növényi motívumok és arányos tagolás alkotnak egy olyan homlokzatot, ami egyszerre hat monumentálisnak és játékosnak. A Dóm tér sem marad el ettől a látványtól, de igazából az egész belváros egy lassan kibontakozó, díszes labirintus. És ami a legfontosabb: Lecce nem akar más lenni, mint ami. Nem versenyez a nagy múltú észak-olasz városokkal, hanem egyedi karaktert kínál – olyat, amit az ember csak itt talál meg, ebben a déli, napfénybe mártott, édesen lassú világban.

,, Akik barokkban lássák a világot, azoknak a város kötelező. Olyan barokk – és katedrálisdömpinget kapsz, hogy beleszédülsz az egészbe. Tiszta divatbemutató az egész, amolyan barokk kollekciót vonultat fel végig Lecce. Vettünk is olyan kombinált jegyet, mely felhasználásával négy ikonikus katedrálisba is beléphettél. Ezek név szerint a következők: Basilica di Santa Croce, Chiesa di Santa Chiara, Chiesa di San Matteo, Cattedrale Ss. Maria Assunta. Persze akadtak más korokból is épületek. Az ókori római időkből is maradtak épületfoszlányok, melyek emelték a város hangulatát. Az esti fények nagyon hangulatosak errefelé. Ki is tippeltünk egy bárt, ahol kiülve, koktéllal a kezünkbe értékeltük az eddigieket. (felvidéki csavargók, 2022) forrás

Otranto

Külön írunk róla, itt: https://utikritika.hu/olaszorszag/puglia_-_otranto

k. sz fotója

Castro

2,352 lakosa van (2024-es adat).

Castro egy apró város Puglia régiójában, Olaszország délkeleti partvidékén, a Salento-félszigeten, amely lenyűgöző tengerparti látványosságairól híres. A város leginkább festői fekvéséről ismert, hiszen közvetlenül a Jón-tenger partján fekszik, magas sziklafalakkal szegélyezve. Castro óvárosában a középkori vár dominál, amelyet a 16. században építettek újjá a normann időszak erődítményeinek alapjaira.

Az egyik legfontosabb történelmi nevezetesség a Castro-katedrális, amely a 12. századból származik, és a város szakrális életének központja volt. A katedrális belseje egyszerű, de impozáns, és értékes freskókat is tartalmaz.

Castro tengerparti része kiváló hely a búvárkodás szerelmeseinek, hiszen kristálytiszta vizű öblei, mint például a Grotta Zinzulusa, az egyik legfontosabb barlang Olaszországban, híresek a tengeri élővilágról és a lenyűgöző víz alatti formációkról.

A város gazdasága elsősorban a turizmusra és a halászatra épül. Mivel Castro az egyik legfontosabb kikötő volt már az ókorban is, ma is megtalálhatóak a régi római kikötő maradványai, amelyeket a turisták szívesen látogatnak.

A városban szinte minden utcából kilátás nyílik a tengerre, és az építészeti stílusban is visszatükröződik a tenger közelsége. A Castro Marina nevű tengerparti városrész nyüzsgő központja a városnak, ahol éttermek, bárok, és üzletek várják a látogatókat.

A város lakói nagy büszkeséggel ápolják a helyi hagyományokat, különösen a gasztronómiai örökséget. Castro híres a friss tengeri ételekről, különösen a polipról és a kagylókról, amelyeket helyi éttermekben tálalnak.

Évente megrendezik a Santa Maria di Castro fesztivált, amely során színes felvonulások és vallási ünnepségek zajlanak, erősítve a helyi közösség hagyományait. Az esemény a város egyik legnagyobb kulturális eseménye.

A város központja számos kis utcával és macskaköves terekkel rendelkezik, amelyek visszaviszik a látogatót a középkorba. A turisták körében kedvelt látványosságok közé tartozik a kilátóhelyek, ahonnan csodás panoráma nyílik a tengerre.

Castro közelsége a többi salentói városhoz, mint Otranto vagy Lecce, lehetővé teszi, hogy a látogatók könnyedén felfedezzék a régió további történelmi és kulturális nevezetességeit.

A város a régió egyik gyöngyszeme, ahol a történelmi és természeti szépségek harmonikusan egyesülnek, és ideális úti cél azoknak, akik egy csendesebb, autentikusabb oldalát szeretnék megismerni Pugliának.

Egyéb látnivalók

Taranto

Lakosság (2022-ben): 181,000, a vonzáskörzetével együtt pedig, 460,000

Taranto különös hely: mintha a földrajz maga döntött volna úgy, hogy itt valami fontosnak kellene történnie. A város a két tenger városaként ismert, hiszen épp ott terül el, ahol a Mar Grande, a Jón-tenger széles, nyílt öble, és a Mar Piccolo, egy szinte lagúnaszerű, sekély belső tenger találkoznak. A két vízfelületet egy természetes és egy mesterséges csatorna köti össze, köztük pedig ott fekszik a város, a keskeny földnyelven, amely évszázadokkal ezelőtt ideális kikötőhelynek tűnt – mintha minden domborzati elem arra sarkallta volna, hogy Taranto a mediterráneum egyik központja legyen.

A Piazza Fontana, a város szíve, épp ezen a találkozáson fekszik: a vizek határai közt, ahol a szélirány is más, ahol a hullámzás váltani kezd, és ahol az ember szinte érzi, hogy ez a hely sokkal többre hivatott, mint amit a történelem végül engedett neki. Mert Taranto valahogy mindig csak majdnem lett nagyváros, majdnem lett kereskedelmi és kulturális központ – a lehetőségek városa maradt, nem a beteljesüléseké. És ez ad neki valami furcsa, melankolikus bájt: a lecsengett dicsőség árnyékában még ott él a mediterrán lüktetés, csak már nem harsány, hanem inkább elmélyült, szemlélődő.

Sétálva a tengerparton, látni, ahogy a város egyszerre tart a múltba és a jövőbe. Az óváros házai lassan porladnak a sós párában, miközben az új negyedek ridegebb vonalai próbálják újradefiniálni, mit jelent a dél-olasz modernitás. De bármerre is indulunk innen, a víz mindig visszahív. Taranto nem ragadja meg a turistát úgy, mint egy harsányabb, színesebb város – inkább belopja magát az emlékeinkbe, és sokáig ott marad, mint egy soha be nem teljesült ígéret.

Taranto nem egy turistadömpingtől híres város. Értem ez alatt azt, külföldiekből nincs sok, így lehetőség van egy ízig-vérig olasz városban élvezni a dolce vitat. Mert bizony itt errefelé nagyon is jól művelik ezen műveletet. Kora délutántól úgy nagyjából este hatig szinte semmi nincs nyitva, de utána beindul ezerrel az élet. És ez így van jól. Tartsa meg jó szokását, mert így marad vonzó továbbra is. Nem akarja eladni magát, nem árul zsákbamacskát.

Egy teljes napra egyértelműen érdemes megállni és hömpölyögni szieszta után a tömeggel vagy éppen szűk sikátoros utcákban keresni a történelmet. Óvárosa hangulatos, a szemetet is többségében elviszik és a sirályok sem kuláznak le fentről, ha figyelő szemedet reájuk tekinted. (felvidéki csavargók, 2022) forrás

m. a. fotója

Ceglie Messapica

Ceglie Messapica egy történelmi város Puglia régiójában, az olasz „csizma” délkeleti részén, Brindisi megyében. A város gazdag történelemmel rendelkezik, a Messapiai civilizáció nyomait őrzi, amely az i.e. 4. században virágzott. Az ókori maradványok között találhatóak sírok, sáncok és kerámiák, amelyek a város messzire visszanyúló múltját idézik fel. Ceglie Messapica óvárosa hangulatos, kanyargós utcákkal, macskaköves terekkel és fehérre meszelt épületekkel bűvöli el a látogatókat, amelyek tipikusak a régióra.

A város központjában található Ceglie-kastély, amely a 15. századból származik, a város egyik legjelentősebb nevezetessége. A kastély és környezete történelmi jelentőségű, és rendszeresen helyet ad kulturális eseményeknek és kiállításoknak.

Ceglie Messapica híres gasztronómiai hagyományairól is, amely a régió kulináris kultúrájának központjává tette. A helyi konyha az egyszerű, de ízletes ételek köré épül, amelyek gyakran helyben termesztett alapanyagokból készülnek. Különösen híresek a helyi kenyér, a „cazzatedde” és a „biscotti cegliesi”, egy mandulás sütemény.

A város egy festői domb tetején helyezkedik el, és kiváló kilátást nyújt a környező vidékre, amely tele van olajfaligetekkel és szőlőültetvényekkel. Ez a természeti gazdagság hozzájárul ahhoz, hogy Ceglie Messapica ismert bor- és olívaolaj-termelő helyszín legyen.

A város központja környékén található templomok és más vallási építmények, mint például a 11. századból származó San Rocco-templom, tovább fokozzák a város történelmi hangulatát.

Ceglie Messapica a trullik földje is, a hagyományos kúpos tetőjű építmények szerves részei a városi és vidéki tájnak. A látogatók sétálhatnak a trullik környékén is, amelyek az UNESCO Világörökség részei.

A városban egész évben kulturális események és fesztiválok zajlanak, amelyek a hagyományos táncokat, ételeket és zenét ünneplik. Különösen a nyári hónapokban pezseg az élet, amikor az utcák megtelnek látogatókkal.

Ceglie Messapica kiváló kiindulópont a környező települések felfedezéséhez, mint például Ostuni, Martina Franca vagy Alberobello, amelyek mind rövid autóútra találhatók.

A helyiek barátságosak és büszkék a városuk történelmére és hagyományaira, így a turisták gyakran egyfajta családias légkörrel találkoznak. Ceglie Messapica egy olyan város, amely megőrzi Puglia történelmi és kulturális örökségét, miközben kínálja a modern kényelmet és gasztronómiai élvezeteket.

z. anna fotója

Peschici

(peszkicsi)

Peschici egy festői város Puglia régiójában, az olasz Gargano-félszigeten, amelyet meredek, fehér mészkősziklák és a kristálytiszta Adriai-tenger határolnak. A város a tenger felett magasodik, lenyűgöző kilátást nyújtva a környező partvidékre és az olasz tájra. Peschici híres történelmi városmagjáról, amely szűk, kanyargós utcákkal és középkori épületekkel büszkélkedik. A város központjában található vár, amely a 10. században épült, és fontos szerepet játszott a félsziget védelmében a kalóztámadások ellen.

A város neve szláv eredetű, ami arra utal, hogy a szlávok is hozzájárultak a település alapításához a középkor folyamán. Peschici környéke már az ókorban is lakott volt, és több kultúra nyomait is felfedezhetjük itt. Az Adriai-tenger közelsége révén a város egyik fő vonzereje a homokos strandja, amely nyáron a turisták egyik kedvelt célpontja. A tengerpart közelében elhelyezkedő kis öblök és sziklás partszakaszok lehetőséget adnak a búvárkodásra és a sznorkelezésre is.

A város különösen népszerű az ételek és borok szerelmesei körében. A helyi konyha számos tengeri ételt kínál, köztük friss halat, kagylót és homárt, amelyeket tradicionális módon készítenek el. Az éttermek teraszairól gyakran gyönyörű kilátás nyílik a tengerre.

Peschici híres arról is, hogy megőrizte hagyományos építészetét. A város fehérre meszelt házai, a kék ablakok és az apró erkélyek mediterrán hangulatot árasztanak. A város utcáin sétálva a látogatók számos kis üzletet találhatnak, amelyek helyi kézműves termékeket és kézműves szappanokat árulnak.

Peschici környéke bővelkedik természeti szépségekben, és kiváló kiindulópont a közeli Gargano Nemzeti Park felfedezéséhez. A park hatalmas erdőségei, sziklás öblei és rejtett strandjai vonzzák azokat, akik szeretnék megtapasztalni Puglia természetes szépségeit. A város közelében található több olívafarm is, ahol a látogatók megkóstolhatják a helyi olívaolaj különlegességeit.

A helyi fesztiválok szintén fontos részét képezik a város kulturális életének. Az augusztusi „Festa di Sant’Elia” Peschici védőszentjének ünnepe, amelyen vallási és kulturális események sorozata zajlik, és sok turistát vonz.

A város különösen népszerű a nyári hónapokban, amikor a turisták a tengerparti életet élvezik, de tavasszal és ősszel is érdemes ellátogatni, amikor kevesebb a látogató, és nyugodtabban felfedezhetjük a helyi látnivalókat és az óváros hangulatát. Peschici egy olyan város, amely a történelmi látnivalók, a természeti szépségek és a gasztronómiai élmények tökéletes kombinációját kínálja.

sz. r. fotója

Manduria

Manduria egy történelmileg és kulturálisan gazdag város Puglia régiójában, amely különösen híres borászati hagyományairól. Az egyik legismertebb itteni bor a Primitivo di Manduria, amely mélyvörös színű, telt ízű bor, és az egyik legfontosabb exportcikké vált a város számára. Manduria régiójában már az ókorban is éltek, a város neve a messzáp törzstől származik, akik itt éltek a római hódítás előtt. A város több helyszínén is találhatók régészeti leletek, amelyek a messzáp és római korszak maradványai.

A város központjában található a San Pietro Manduria templom, amely gyönyörű barokk homlokzatával és művészi belső tereivel kiemelkedő látványosság. A Manduria alatti földalatti víztároló rendszerek is érdekességet jelentenek, amelyeket az ókorban alakítottak ki, és amelyek a város történetének fontos részét képezik. A környéken számos olívafarm is található, amelyek olívaolaját magas minőségűként tartják számon, és sok helyi család számára jelent megélhetést.

Manduria egy hangulatos város, ahol a régi utcák, terek és történelmi épületek a mai napig megőrizték autentikus karakterüket. A Messapiai Múzeum betekintést nyújt a terület gazdag régészeti múltjába, bemutatva a helyi civilizáció fejlődését. A város környéke tele van régi kőfalakkal és ősi sírokkal, amelyek a város múltját idézik.

Manduriában a gasztronómia is fontos szerepet játszik, a helyi éttermekben különféle helyi specialitásokat kóstolhatunk meg, mint például a friss tengeri ételeket, házi tésztákat és persze a híres borokat. A helyi piacok szintén izgalmasak, ahol friss helyi termékeket vásárolhatunk, beleértve a sajtokat és olívaolajat.

A város lakói büszkék a helyi fesztiválokra és ünnepekre, ahol hagyományos zenével és tánccal ünneplik a város történelmét és kultúráját. Manduria fontos közlekedési csomópont is, hiszen innen könnyen elérhetők Puglia más fontos települései, mint például Taranto vagy Brindisi. A közeli tengerparti részek szintén vonzóak a látogatók számára, hiszen a kristálytiszta víz és a szép homokos strandok kiváló helyszínek a pihenésre.

Összességében Manduria egy békés, mégis pezsgő város, ahol a látogatók felfedezhetik Puglia történelmét, gasztronómiáját és természeti szépségeit.

Molfetta

Molfetta egy Puglia régióban, az Adriai-tenger partján fekvő város, amely gazdag történelmi és kulturális örökséggel rendelkezik. A város óvárosa keskeny utcákkal és kőből épült házakkal jellemző, ahol számos középkori és reneszánsz kori épület található. Az egyik legfontosabb látványossága a Cattedrale di San Corrado, amely egy lenyűgöző román stílusú templom, amelyet a 12. században építettek, és a város patrónus szentjéről nevezték el.

A város kikötője a helyi gazdaság egyik központi eleme, mivel Molfetta hagyományosan halászváros volt, és ma is jelentős halászat zajlik itt. A kikötő környéke tele van halászhajókkal, és itt található a Madonnina szobor is, amely védelmezi a tengeri közösséget. A halászat és a tengerészeti hagyományok a helyi kultúrában is mélyen gyökereznek.

Molfetta emellett modern ipari központtá is fejlődött, jelentős szerepet játszik a környék gazdaságában. A város körül találhatók olívaültetvények és szőlőültetvények, amelyek a helyi gasztronómia alapját képezik. A város híres a minőségi olívaolajról és borokról, amelyek Puglia régió egyik legfontosabb exportcikkei.

Molfettában számos templom található, köztük a San Domenico templom, amely barokk stílusban épült, valamint a Santuario della Madonna dei Martiri, amely egy fontos zarándokhely, és különleges tisztelet övezi.

A város kulturális életének egyik csúcspontja a Settimana Santa, a húsvéti nagyhét eseményei, amikor a városban vallási felvonulásokat tartanak. Ezek az ünnepek különleges hangulatot adnak a városnak, és sok látogatót vonzanak a régióból és külföldről is.

Molfetta modern része számos bevásárlóközponttal, étteremmel és kávézóval rendelkezik, beleértve a Molfetta Outlet Village nevű nagy bevásárlóközpontot, amely a város egyik legnagyobb kereskedelmi létesítménye. Ez a hely ideális bevásárlóhely a helyiek és a turisták számára is.

Molfetta tengerpartja sziklás és kavicsos, de számos strandot kínál a fürdőzők számára. A kristálytiszta víz és a tengerparti kilátás a város egyik vonzereje a turisták számára, különösen a nyári hónapokban. A város környéke kiváló kirándulóhelyekkel is rendelkezik, mint például a Bisceglie vagy a Giovinazzo.

Molfetta közlekedési szempontból is jól megközelíthető, mivel közel található az A14-es autópályához, valamint a Bari nemzetközi repülőtér is mindössze 20 km-re van. A város történelmi és modern elemek harmonikus ötvözete, és tökéletes kiindulópont a Puglia régió felfedezéséhez.

Strandok

,, A délolaszok családostul strandolnak péntek délután Capitulátuszon. Hoznak magukkal több gyereket és napernyőt, meg nagy méretű homokozó szettet, úszógumit, pár napozó ágyat komplett ágyneművel, színes törölközőket, lampionokat, hűtőtáskákat tele hideg frissítővel, sörrel, meg behűtött, felkockázott dinnyével. A Tuppen edényeikben pizzaszeletek, piték, panzerottik rántva és simán, tésztasaláták tonhallal, rákocskákkal. Komplett nappalit rendeznek be a homokon, karosszékben olvasnak a napernyőik alatt, iszogatnak, eszegetnek, néha ráordítanak a gyerekeikre, te meg étlen-szomjan, sóvárogva nézed őket a szállásról elcsórt fehér törülköződ csücskén, amin még az egyre piruló és terebélyesedő lányod is tehénkedik és éhezik vagy szomjazik, de leginkább mindkettő. Aztán elkezd nyafogni, hogy itt nincs semmi, csak a tenger, és sóvárogni a szenegáli árusok kínai napszemüvegéért, majd rájön, hogy neki pisilni kell, meg sós a bőre a víztől és elkezditek a vonulást vissza, a civilizációba, összeragadt hajjal, meg sós testtel. (szusi,)

Torre dell’ Orso

Puglia tengerpartjai közül Torre dell’Orso strandja talán az egyik legismertebb és legkedveltebb – nem véletlenül. Az ezüstösen csillogó homok, a kristálytiszta víz, a parton hullámzó homokdűnék és a háttérben illatozó fenyves mind együtt teremtenek valami egészen különlegeset: egy letisztult, természetes szépségű tengerpartot, ahol minden érzéknek jut valami. A víz szinte irreálisan áttetsző, a homok puha és világos, és amikor a fenyők illata elkeveredik a sós tengeri párával, az ember hirtelen úgy érzi, nincs is jobb hely a világon egy nyári délutánhoz.

Éppen ezért – és éppen a népszerűsége miatt – nem árt óvatosan időzíteni a látogatást. Augusztusban szinte lehetetlen nyugodtan élvezni ezt a természeti szépséget: a tömeg, a zaj, a forróság elvesz a varázsból. De ha kicsit korábban vagy később megyünk, Torre dell’Orso visszavált abba a csendes, nyugodt ritmusba, amiért érdemes elindulni ide délről vagy északról.

Akik inkább a vadabb, sziklás tájak szerelmesei, azok északabbra, Rocca Vecchia és San Foca irányába találják meg a számításaikat. Itt a tengerpart nem simogat, hanem formát mutat: sziklák, kis öblök, természetes medencék váltják egymást, de klasszikus, homokos strandolásra kevésbé alkalmas. Ez a vidék inkább a felfedezőknek való – azoknak, akik szeretnek bakancsban köveken egyensúlyozni, és nem bánják, ha a napernyőt egy sziklapárkány helyettesíti. Torre dell’Orso viszont maga a pugliai strandálmok megtestesítője – csak tudni kell, mikor érkezzünk.

Pescoluse

Pescoluse strand, amelyet gyakran a "Maldív-szigetek Salentóban" néven is emlegetnek, Puglia egyik legszebb és legnépszerűbb tengerparti része. A strand kristálytiszta, sekély vizű tengerrel és finom, fehér homokkal rendelkezik, amely sokak szerint a Karib-tenger szépségeit idézi. Az 5 km hosszú partszakasz különösen kedvelt a családok körében, mivel a víz lassan mélyül, ideális a kisgyermekek számára is.

Pescoluse környéke jól kiépített, számos strandbárral, napernyők és nyugágyak bérlésére is van lehetőség. A strand a Földközi-tenger tiszta vizéről ismert, amelyet gyakran kék zászlóval is elismertek a kiváló vízminőség és környezeti fenntarthatóság miatt. Nyári időszakban sok turistát vonz, így a strand elég zsúfolttá válhat, érdemes korán érkezni, hogy biztosítsuk a helyünket.

A környező területen számos étterem és kávézó található, ahol helyi salentói specialitásokat, tengeri ételeket és frissítő italokat kínálnak. Pescoluse közel van a régió más népszerű turisztikai helyeihez, például Gallipolihoz és Santa Maria di Leucához, így ideális kiindulópont egy Salento-i felfedező túrához is.

Porto Cesareo

Porto Cesareo strandjai az egyik legszebb partszakaszok közé tartoznak Pugliában. Hosszú, finomhomokos partja és kristálytiszta, sekély vize kiválóan alkalmas fürdőzésre, különösen családok számára. A partszakasz különlegessége, hogy a víz sok helyen sekély, így kisgyerekekkel is biztonságos a fürdés. A tenger kékje és a dűnékkel szegélyezett strand egyaránt vonzza a látogatókat, akik nyugalmat és természetközeli élményeket keresnek.

A strandon napernyők és nyugágyak bérelhetők, számos kis büfé kínál frissítőket és könnyű ételeket. A partszakasz szélcsendes, így ideális helyszín a pihenésre, illetve különféle vízi sportok, mint a snorkeling vagy kajakozás szerelmeseinek. Porto Cesareo strandja különösen híres a tiszta vízéről és a tengeri élővilágáról, ami miatt a búvárok és a snorkelesek körében is népszerű. A strandon található sziklás részek is felfedezhetőek, ahol tengeri állatok, kisebb halak és tengeri növények élnek.

Monopoli strandjai

Monopoli strandjai az Adriai-tenger partján Puglia régiójában találhatók, és rendkívül népszerűek a kristálytiszta vízük, homokos partjaik és idilli környezetük miatt. A strandok változatosak: egyes részeken sziklás partszakaszok találhatók, ahol remek lehetőség adódik a snorkelingre, míg más területeken puha, fehér homokos partok várják a látogatókat.

A város legközelebbi strandjai közé tartozik a Cala Porta Vecchia, amely közel fekszik a történelmi központhoz, és egy kényelmes sétával elérhető. Monopoli egyik legnépszerűbb strandja a Porto Ghiacciolo, amely különleges fekvése és a víz rendkívüli tisztasága miatt vonzza a látogatókat. Ezt a strandot a sziklákkal körülvett nyugodt környezet teszi különlegessé.

Monopoli környékén található még a Cala Susca és a Cala Verde, amelyek csendesebb, természetközelibb élményt nyújtanak. A strandok körül számos szolgáltatás található, például strandbárok, napernyők és nyugágyak bérlésére is van lehetőség. A kristálytiszta víz és a kényelmes környezet Monopoli strandjait kiváló választássá teszi a nyaralók számára.

Érdekességek

Puglia több mint 50 millió olajfa otthona. Vannak közöttük jócskán több százévesek is. A régió hatóságai szigorúan tiltják, hogy Olaszország más részeiről jövők elvigyenek innen olajfákat.
Pugliában az olasz egy helyi dialektusában beszélnek, de van egy kisebb övezet, Lecce közelében, ahol görögül (griko) beszélnek.
Az olasz olívaolaj termelés 60%-a Pugliából való.
Pugliában több bort termesztenek, mint Olaszország többi részén összesen!

További beszámolók

,, A pultnál rágcsálva ismét sikerült megállapítani, hogy a dél-olasz nők nagyon csinosak. Nem hajlandók megöregedni. Senkin nem láttunk komfort papucsot, meg szürke, unalmas otthonkát. Ezzel szemben minden nő cuki olasz szandiban jár, pedikűrözve van, meg manikűrözve, frissen és modernül fodrászolva, merész, színes ruhákban csacsog az utca közepén a 85 éves barátnőjével vagy 30 éves pasijával és mutogatja a piros blúzkát, amit éppen most vett 200 Euróért.
A dé-lolaszok egyáltalán nem szegények, ez is egy tévhit.
Ennek örömére gyorsan mi is vettünk két ruhát akciósan az első butikban.
Ez aztán a dolcse vita! (szusi, 2021)

Polignano a mare – avagy a világ legbarátságosabb városa
Ezt a jelzőt nem én állítom, bár egyetértek minden szavával, hanem a Booking által rendezett megmérettetés eredményeként született, melyben 220 ország versengett eme címért. Természetes, hogy Pugliára utazva ezt látnom kellett, főleg, hogy Baritól csupán 35 perces vonatútra található.
Korábban a Red Bull sziklaugró versenyének egyik helyszíne kapcsán hallottam Polignanoról, ugyanis a víz mélysége már pár méterre a parttól kedvez ennek a különös sportnak. Megdöbbentő, ahogy 10-12 méter magasból ugrálnak bele a tengerbe a helyiek. A kevésbé bátraknak pedig az egész strand egy emberként skandál 🙂

Polignano a mare nagyon különleges hangulattal megáldott városka. Annyira lenyűgöző az óváros, hogy a hőség ellenére, ami kb. 40 fok volt június közepén, kedvem lett volna egész nap járkálni az ódon falak között, kutatni a rejtett kávézókat, a kézzel készített kerámiacsodákat, gyönyörködni az azúrkék tengeren ringatózó vitorlásokban.
A kisváros igencsak népszerű a turisták között, főleg, amióta elnyerte a Booking föntebb említett versenyének első helyét, ezért a tömegre számítanod kell, ha odalátogatsz. Azonban az óvárosban is el lehet tévedni szándékosan úgy, hogy 1-1 utcácskában egyedül találod magad. Illetve, ha bírod szuflával, érdemes az óvárost elhagyva délebbre venni az irányt (végig a largo Grotta Ardito-n), ahol csodálatos panoráma tárul majd eléd. Ide turisták ritkán sétálnak el. És ha már itt jársz, szeretnék figyelmedbe ajánlani egy nem mindennapi éttermet. Nekem az egyik kedvenc helyem lett Olaszországban az utca nevét viselő Grotta Ardito.

Helyi tengeri halakból készítik a fogásaikat. A vegyes halakból, rákból álló grilltál minden nap más a fogástól függően. Olyan, de olyan lenyűgöző kilátás tárul elénk falatozás közben… Az étterem kívülről egy egyszerű épületnek tűnik, ha nem láttam volna meg a picike teraszokon messzire fehérlő terítőket, simán elmentem volna mellette. De szerencsére nem így történt.

Csodálatos hely. Az árak 1-2 euróval magasabbak, mint az óvároson kívül található éttermek többségének, de megéri.
Visszatérve az óvárosba pedig üljetek be a Cactusba, ahol jobbnál jobb sörök és koktélok közül válogathattok. Nagyon modern, nagyon fiatalos, laza, frissítő (a kínálat és a hely hangulata is). Szeretni fogjátok 🙂
Ha pedig felfedeztétek az óvárost, irány a strand!

A hely leghíresebb strandját, a Lama Monachile-t, egy autós forgalom előtt zárva lévő híd választja el az óvárostól. A strand egy csodálatos kis öböl, nem is valóságba illő színekkel és jóóóóóó sok emberrel 🙂 Kevésbé jó úszóknak nem ajánlanám, nagyon hullámzik, gyorsan mélyül. Viszont isteni a víz hőmérséklete. Van egy barlang a strandon, amibe be lehet menni és a kijárata a tenger egy mélyebb részéhez vezet, ahonnan előszeretettel ugrálnak a merészebbek. A strand ingyenes, viszont hely alig van. Van egy elkerített napozóágyakkal, napernyővel, törölközővel felszerelt rész, ami a strand melletti étteremhez tartozik. Ott 55 euró egy ágy bérlése. Itt tudunk fogyasztani is az étterem kínálatából.

Próbáltam sekélyebb részt keresni egy másik strandon, de mindenhol hasonló paraméterekkel bírtak a partok, így egy idő után elengedtem a fürdést és inkább kiültem gyönyörködni a kilátásban, figyelni a vízbe ugráló fiatalokat. Megnéztem Domenico Modugno szobrát, majd indulás előtt beugrottam a La Focacceria di Marco delle noci-ba és feltankoltam focaccakból (számtalan feltét közül lehet választani, mind egytől egyig isteni), majd visszaindultam Bariba.

Polignano a mare nem az a kisváros, amiről annyit hall az ember és aztán csalódással tér haza. Ha oda látogatsz, és átengeded magad a hely varázsának, rájössz, hogy tényleg megérdemelte azt az első helyet. Ha legközelebb Pugliában járok, biztosan visszamegyek. Kíváncsi vagyok, milyen lehet télen. (2023)

Puglia sokáig számomra is afféle eldugott, térképszéli világnak tűnt – egy olyan tájnak, ahol megállt az idő, ahol alig jár turista, ahol a falvak érintetlenek, és az olasz élet valami ősi, civilizálatlan formában lüktet. A fejemben ott élt a kép: pucér gyerekek szaladgálnak a trullók között, öregasszonyok ülnek a küszöbön, miközben citromfák árnyékában nyújtják a tésztát. Aztán egyszer csak eljött az a pillanat, amikor Polignano a Mare egyik fényképe szembejött velem az interneten, és nem volt több kérdés: indulni kell. A repülőút gyors – alig másfél óra –, és mivel a jegyeket nevetségesen olcsón foglaltuk, már az elején éreztem, hogy ez az utazás más lesz, mint a korábbiak.
Amikor végre megérkeztem, világossá vált, hogy a romantikus elképzelések és a valóság ugyan nem fedik teljesen egymást, de az illúziók helyét valami sokkal mélyebb, valódibb tapasztalat vette át. Nem, Puglia nem „civilizálatlan”, nem különbözik élesen Olaszország többi részétől – és mégis, van benne valami, ami miatt sokkal szerethetőbb. A városok hófehér házaikkal és szűk utcáikkal tényleg idéznek valamit Észak-Afrika medináiból, a halas piacokon frissen füstölt polip illata keveredik a tenger sós párájával, és az emberek nyitottabbak, mint sok másik felkapott olasz tájon. Nincs tolakodás, nincs túlszervezett turistaipar – helyette van élet, ami a maga természetességében működik, s te magad is részese leszel, ha nem túl hangosan érkezel.

Persze az utazás végén nem a madár sem jár érzése marad meg, hanem az, hogy találtál egy régiót, amit eddig igazságtalanul hagytál ki – és ahol úgy fogadtak, mintha mindig is ide tartoztál volna. Én nem csalódtam. Inkább csak mosolyogtam magamon: miért is hittem éveken át, hogy az „igazi Olaszország” csak képeslapokon létezik, miközben itt van, lélegzik, mozdul – csak épp nem ordítja túl a világot.

forrás

Polignano a Mare egy sziklafalba kapaszkodó, elbűvölő kisváros Dél-Olaszországban, nem messze Baritól, és ahogy a neve is sugallja, a tenger közelsége itt nem csupán földrajzi adottság, hanem hangulati elem is. A városka egyik legismertebb különlegessége a Grotta Palazzese nevű természetes barlang, amely nyaranta egy egészen egyedi étteremmé alakul át – a vendégek a sziklaöböl természetes ívébe simulva vacsorázhatnak, a plafont pedig maga a kőboltív helyettesíti. Nem kell belsőépítészeti trükkökkel operálni, elég megvárni, míg lemegy a nap, és a tenger meg az ég elvégzi a maga dolgát. Az étterem a város fölé magasodó hotelhez tartozik, és bár az ételekről megoszlanak a vélemények – egyesek gasztronómiai csúcspontként, mások drága középszerűségként írják le –, a panorámára mindenki egyöntetűen emlékezetes élményként hivatkozik.

Az egész városban ott lüktet valami könnyed elegancia, ami nem mesterkélt, hanem szinte magától értetődő. A szűk utcákon sétálva gyakran tárul elénk a tenger, amely vagy a lábunk alatt csillog, vagy épp egy sziklakapu mögül bukkan elő. A kilátópontok és apró terek úgy vannak elhelyezve, mintha valaki tudatosan komponálta volna őket egy nyári estékhez írt szerelmes film díszletéhez. A városka ideális egy romantikus utazáshoz – legyen szó nászútról, évfordulóról, vagy csak egy nyugodt, meghitt kikapcsolódásról. A szállásárak széles skálán mozognak, de már viszonylag kedvező áron is lehet találni kétágyas szobát, és ha nem is a barlangétteremben vacsorázunk minden este, a tenger látványa minden alkalmat különlegessé tesz. Polignano a Mare nem harsány, nem hivalkodó – épp ettől válik felejthetetlenné.

A „trullo” szó már önmagában is olyan, mintha egy dallam lenne – és valóban, Alberobello mesebeli házacskái mintha egy régi dalból vagy legendából léptek volna elő. Ezek az ikonikus, kúpos tetejű építmények Dél-Olaszország egyik legkülönlegesebb látványosságát alkotják. Nem használnak hozzájuk habarcsot: a falak szárazon rakott mészkövekből épülnek, a tető pedig két rétegű, belül nagyobb kövekből áll, kívül pedig szabályosan formált lapos kövekkel fedik le – mindenféle tartószerkezet nélkül. A különleges technika nemcsak stabilitást ad, de azt is biztosítja, hogy a tető ne ázzon be. A trullók csúcsa gyakran zárókővel végződik, és a tetőkre festett szimbólumok – ősi pogány jelek, keresztény ikonok vagy modern díszek – tovább fokozzák a varázslatos megjelenést.
Ezek az építmények nem véletlenül lettek ennyire híresek: egyszerűségük ellenére komoly mérnöki tudás rejtőzik bennük, és évszázadok óta állják az idő próbáját. Az adóelkerülés legendája – miszerint a kunyhók könnyen lebontva egyszerű kőhalommá alakíthatók voltak, így elkerülve a magasabb adókat – talán igaz is, talán nem, de jól illik a trullók köré szövődött mítoszvilágba. Ami biztos: a vastag falak és a kis ablakok miatt ezek az apró házikók nyáron hűvösek, télen pedig meglepően kellemesen tartják a meleget. Ma már legtöbbjük turisták által látogatott üzlet, vendégház vagy étterem, de a külsejük és belső elrendezésük mit sem veszített bájukból.

Sétálva az alberobellói sikátorokban az ember szinte elfelejti, hogy a 21. században jár. A trullók között bolyongva valami ősi, időtlen hangulat leng körül, amit sehol máshol nem lehet megtapasztalni. Talán épp ez a titka annak, hogy ez a városka nem csupán látványosság, hanem élmény is – egyfajta visszatekintés egy olyan korba, amikor az ember még közvetlenebb viszonyban élt a földdel és az anyaggal. És miközben a tetőkön titokzatos jelek sorakoznak, valahol mélyen belül érezzük: ezek a házikók többet tudnak, mint amennyit elmondanak.

Puglia sosem tartozott a legismertebb olasz úti célok közé – amikor az emberek Olaszországra gondolnak, legtöbbször Róma, Firenze vagy Velence jut eszükbe. A mi utunk azonban egészen máshová vezetett: érkezéskor Pino várt ránk a reptéren, mosolya akkora volt, mint a napszemüvege, és úgy mozgott, mintha egy olasz zenecsatornából lépett volna ki. Alkalmi sofőrünk rögtön kisbuszba terelt minket, kézbe nyomott egy üveg vizet, majd már suhantunk is Bari repterétől a lenyűgöző Polignano a Mare felé. Ezt a várost nem véletlenül választottam: a képeken, amelyeket korábban láttam róla, szinte irreálisnak tűntek a tenger fölé magasodó házak, de élőben még lenyűgözőbb volt. Ahogy beléptünk az óváros kapuján, érezni lehetett, hogy itt nemcsak szépet, de igazit is lát az ember – nem kirakatváros ez, hanem valódi olasz élet zajlik benne.
Estére a középkori utcák megteltek helyiekkel, akik hangosan nevetve, gesztikulálva ültek ki egy pohár borra, pizzára vagy épp csak egy fagylaltra. A panziónk tulajdonosa, Carlo már várt ránk a városkapunál, és úgy vezetett be a szűk sikátorokon át, mintha egy filmforgatáson vennénk részt. Másnap Lecce felé vettük az irányt – ez a város nem véletlenül kapta a „dél Firenzéje” nevet. A belváros minden szeglete homokszínű barokk csoda: túldíszített kapuk, faragott erkélyek, szobrok és boltívek mindenhol. A leccei mészkő könnyen formálható, és ezt ki is használták – a templomok, paloták, terek úgy sorakoznak egymás után, mintha egyetlen nagy, napfényben csillogó homokvárat építettek volna fel. És ha már itt jártunk, meg kellett kóstolni a híres leccei pizzát: tenyérnyi kis csoda, amelynek tésztájába paradicsom és egész, magos olívabogyó is kerül – tapasztalatból mondom, harapás előtt nem árt figyelni.

Persze, a dél-olasz úriemberek is a maguk módján emlékeztetnek rá, hogy nem Firenzében járunk: egyedül maradni itt ritka pillanat, és könnyen előfordulhat, hogy a következő padon már ül is valaki, aki udvariasan – vagy éppen túl hevesen – társaságunkat keresi. De mindez része annak az atmoszférának, ami Pugliát annyira szerethetővé teszi. Kirándulásunk következő állomása Alberobello volt, a trullók városa, ahol ezek a különös, kúpos, szárazon rakott házikók sorakoznak egymás mellett. Az eredettörténet szerint az adók elkerülése végett épültek így – hogy ha jön az ellenőrzés, gyorsan szét lehessen szedni őket. Ma már nem kell továbbállni, a trullók maradnak, és az adórendszer sem ugyanaz – de a hangulat, amit ez a kisváros áraszt, továbbra is időtlen.

Ez az egész pugliai út nemcsak a tájakról és városokról szólt, hanem egyfajta visszatalálásról a lassabb ritmushoz, az egyszerű szépségekhez. Nem volt minden tökéletes – sem a közlekedés, sem az árnyékolás, sem az étlap nem mindig volt a helyén – de minden pillanatnak megvolt a saját karaktere. Puglia nem akar másnak látszani, mint ami: kicsit nyers, nagyon napfényes, egyszerre hangos és barátságos, s mindenekfelett őszinte. És éppen ez az, ami miatt az ember visszavágyna.

Ha valaki igazán gyönyörű tengeri tájakra vágyik Olaszországban, Puglia déli részei ideális úti célnak számítanak. A sziklás öblök és az elképesztően tiszta, áttetsző víz olyan látványt és hangulatot kínál, amit sem a toszkán, sem az észak-adriai partok nem tudnak megközelíteni. A tenger szépsége azonban nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk a kultúráról: Dél-Puglia tele van történelmi emlékekkel és jelentős helyszínekkel. Gallipoli például különösen izgalmas lehet magyar szemmel is, de Otranto városa szintén említést érdemel – nemcsak azért, mert éjszakánként pezsgő élet tölti meg, hanem mert történelmi szálak is kötik Magyarországhoz. Innen készült volna keresztes hadjáratra indulni Szent Erzsébet férje, Lajos – IV. Béla húgának a férje –, de végül még a behajózás előtt megbetegedett és meghalt.

A régió legdélibb csücskében, Santa Maria di Leuca városánál találjuk azt a pontot, ahol az Adriai- és a Jón-tenger összeér. A kilátás innen szinte szürreális: a víz színei a mélykéktől a türkizig váltakoznak, a sziklák pedig lépcsőzetesen ereszkednek a tengerhez. Nyáron azonban érdemes reggel vagy kora este érkezni, mert a déli órák forrósága szinte perzsel. Mindezek után, ha hazafelé indulva van még időnk, érdemes kitérőt tenni Materába is – igaz, az már nem Pugliában, hanem Basilicata tartományban fekszik. Ez a sziklába vájt, ősi város különleges hangulatával és sajátos építészetével Olaszország egyik legkülönlegesebb látványossága, ahol a múlt mintha még mindig ott rezegne a falakban.

Ez a délkeleti vidék tehát jóval többet kínál, mint amit a legtöbben elsőre feltételeznének. A természetes szépség, a gazdag történelem és a nyugodt, őszinte atmoszféra együttese egy olyan utazási élményt nyújt, amely egyszerre felemelő és mélyen személyes. Puglia ebben a formájában sokkal több, mint egy nyári nyaralóhely – inkább egy felfedezésre váró világ, amely nem tolakodik, de aki nyitott szemmel jár, annak gazdagon tárja fel kincseit.

Még mindig akad, aki úgy gondolja, hogy Olaszország déli csücske poros, elmaradott és unalmas – de elég csupán egyetlen délelőtt a régióban, hogy ez a sztereotípia végérvényesen szertefoszoljon. Az apró városkák hangulata egészen varázslatos, az ételek pedig olyan zamatosak, hogy az ember hajlamos elfelejteni: egy teljesen alulértékelt vidéken jár. A dél-olasz vendéglátásnak ugyan megvannak a maga sajátosságai – különösen, ha valaki spórolni szeretne az étkezésen –, de aki egy kis nyitottsággal érkezik, az maradandó élményekkel gazdagodik. Bár a magyar turisták inkább az északi tengerpartokat választják, Puglia bőven tartogat meglepetéseket – még akkor is, ha az utazás némi logisztikai rugalmasságot kíván. Autóbérlés nélkül a tömegközlekedésre és a saját lábunkra kell hagyatkozni, de ez csak még közelebb hoz a hely szelleméhez.
Alberobello például első pillantásra maga a mesekönyv: hófehérre meszelt trullói, ezek a kúpos, ősi formájú házikók egyedi látványt nyújtanak, még ha a központi részeken kissé túlságosan is igyekeztek eladni őket. A turistacsalogató boltok és a műanyag széksorok megtörik a hangulatot, de szerencsére van hová elvonulni. Amikor az ember a forgalmas utcák után letér a város távolabbi részébe, ahol a trullók már nem szuvenírboltok, hanem csendes, elhagyatott házacskák, akkor érkezik meg igazán Alberobellóba. Ott, a félhomályos sikátorokban, a vörös földek és öreg olajfák között, végre nem eladni akarnak nekünk valamit – csak létezni hagynak. A falusi katedrálisnál már senki sem sürget, nincs kínálat és kereslet, csak árnyék, csönd és napsütés.

Pugliába tehát nem csupán strandolni vagy fotózni érdemes eljönni. Itt ismeretlen városkák rejtenek építészeti kincseket, itt lehet délidőben tintahalat enni egy kikötői padon, és itt lehet igazán megérteni, hogy mennyire téves az az elgondolás, miszerint Dél-Olaszországban nincs semmi. Itt van minden, csak nem harsányan. És ha az ember egyszer megérzi ezt a csendes bőségű világot, onnantól másként nézi majd a térképet – talán nemcsak nyaralóként, hanem visszatérőként is.

Trani kikötőjében állva az az érzésünk támadhat, mintha a várkastély közvetlenül a tengerből emelkedne ki, olyan szervesen kapcsolódik a vízhez és a környezetéhez. A San Nicola nevű katedrális hatalmas tömegével és finoman faragott részleteivel uralja a város szívét – nemcsak látványban, hanem hangulatban is: aki egyszer leül a templom előtti térre, nehezen szakad el onnan. Trani azon kevés városok egyike, amely bármelyik szögből fotózva képeslapra kívánkozik – legyen az a kikötő felől, a sikátorokból vagy a tengeri sziklapárkányról nézve. A városközpont egységes arculatát a helyben bányászott világos színű márvány adja, amely minden épületet ragyogóvá tesz a napsütésben, és kiemeli az ódon falak részletgazdagságát. Ez a kő egyszerre teszi fenségessé és harmonikussá a középkori utcákat, megőrizve Trani karakterét anélkül, hogy mesterkéltnek hatna.

Bár Trani nem tartozik a legismertebb dél-olaszországi úti célok közé, ez csak növeli vonzerejét: nincs tömeg, a tempó lassabb, és az ember valóban úgy érezheti, hogy felfedezett valamit, amit mások még nem. A helyiek vendégszeretete őszinte, az éttermek kínálata pedig a régió legjobbjai között van – különösen, ha tengeri herkentyűket keresünk. Naplementekor a tengerparti sétány megtelik andalgó párokkal, gyerekekkel és fagyit nyalogató családokkal – ez a kisvárosi, mégis nemes hangulat tökéletes keretet ad egy délutáni barangolásnak. A kikötő és a történelmi belváros közelsége miatt mindent könnyedén be lehet járni gyalogosan, mégis úgy érezni, mintha egy múltbeli világba csöppentünk volna. Trani a látvány és a nyugalom ritka elegyét kínálja – olyan hely, amelyet nem könnyű elfelejteni.

Ha tengerparti nyaralásban gondolkodunk Olaszországban, Puglia továbbra is az egyik legjobb választásnak számít. Ez a dél-olaszországi régió, amelynek központja Bari, két tenger – az Adriai és a Jón – találkozásánál fekszik, így egészen változatos partvidéket kínál. Az egyik legismertebb partszakasz a Pescoluse névre hallgató strand, amelyet nem véletlenül emlegetnek a „pugliai Maldív-szigetekként”: finom fehér homokja és kristálytiszta, azúrkék vize mágnesként vonzza a látogatókat. Több mint öt kilométer hosszan húzódik, így bőven akad hely hosszú sétákhoz vagy akár egy kora reggeli futáshoz. A Torre dell’Orso strand – Melendugno térségében, Lecce közelében – szintén különleges: a két, tengerből kiemelkedő sziklaformáció, a híres „két nővér” sajátos karaktert ad a tájnak, miközben a víz itt is tükörtiszta és a homok hófehér.

A természetkedvelőknek kihagyhatatlan célpont a Torre Guaceto természetvédelmi terület, amely vadregényes, kiépítetlen strandjaival és dús mediterrán növényzetével teljesen más élményt nyújt, mint egy klasszikus, napernyős fürdőhely. A hosszú, tagolatlan part mentén könnyű rábukkanni elhagyatottabb részekre, ahol úgy érezhetjük, mintha egy titkos öbölbe csöppentünk volna. Akik inkább városi hangulatra vágynak, Polignano a Mare különleges atmoszférájú helyszín: magasba emelkedő sziklafalakra épült óvárosa alatt húzódik a tengeröböl, ahol apró, kavicsos strandok és homokos beugrók váltják egymást. A víz színe mélykék, a kilátás lenyűgöző, és minden egyes pillanat olyan, mintha egy képeslap elevenedne meg körülöttünk.

Bár Puglia még mindig kevésbé felkapott, mint például a toszkán partvidék vagy az Amalfi, éppen ez adja báját: változatos tájai, hiteles hangulata és élhető méretei miatt ideális azoknak, akik egyedibb, nem túlzsúfolt olasz nyaralóhelyet keresnek. A partok többsége családbarát, de találni félreeső, romantikus szakaszokat is. És ami a legfontosabb: a természet és az emberi jelenlét itt még nem nyomta agyon egymást.

Miután körbejártuk Monopolit, leültünk a Garibaldi téren egy étterembe. Mindenki tengeri herkentyűket rendelt, a nap sütött, már-már pirított, B az etetőszékben játszott békében egy poháralátéttel. És akkor minden olyan könnyűnek tűnt, szabadnak, mint régen.
Persze ehhez a megnyugvás érzéshez az is kellett, hogy aznap ne jussunk el Alberobelloba, majd az idevezető vonatúton a nadrágom teljesen gyerekpisis legyen, hogy aztán egyetlen gyermekünket a Monopoli vasútállomás előtti falatnyi füves területen pelenkázzuk és öltöztessük át ,,békében és harmóniában”.
De miután a nadrágom megszáradt, minden sarkot lefotóztam, a gyerek aludt egyet, megcsodáltam a tengert és megettem a tintahalat, úgy éreztem, én vagyok a világ ura. (2025)