.
Ata fotója
Fő látnivalók: a katedrális, a Dóm-tér (Piazza del Duomo) az elefántos szökőkúttal, a görög-római színház, paloták, barokk templomok, ókori romok, római amfiteátrum, Ursino kastély (a normann időkből). A nevezetességek java a II. Viktor Emánuel sugárút mindkét oldalán és ahhoz közel vannak. Az óváros viszonylag kis területű.
Ata fotója
Cataniáról sok mindent lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy túlságosan rendezett város lenne. A vasútállomástól a városközpont felé vezető út könnyen sokkolhatja az embert, különösen, ha az Etna hegyi idilljéből érkezik – de aki már barangolt Nápoly kaotikus útjain, sőt esetleg beleszeretett a dél-olasz vadromantikába, az hamar felenged itt is.Az Etna most is állandó jelenlétet jelent, időnként füstöt ereget, ahogyan a helyiek is. Nem számít, hogy 12 éves gyerekről van szó a halpiacon vagy egy 80 éves papáról, aki a friss tonhallal szemez egy cigarettával a szájában – a vulkán közelsége minden korosztálynak sajátos mediterrán hangulatot ad. Lenyűgöző belegondolni, milyen lehet egy aktív vulkán lábánál élni; mindennapjainknak szinte súlya van emiatt. Catania mintha egy vadabb mediterrán Salzburg lenne, ahol egy laza köpködésért nem kerülünk bajba.
2024-ben sem javult Catania kétes hírneve, de aki nyitott szemmel érkezik, annak biztosan tartogat meglepetéseket. Bár nászutasoknak talán nem a legromantikusabb választás, a város igazi paradicsom street fotósoknak. Minden sarkon ott egy templom vagy szentély, az arcok történeteket mesélnek, a napfelkelte pedig ugyanolyan narancsszínben ragyog, mint a várost körülvevő citrusligetek.
És a WizzAir-járatok jegyárai kedvezőek – különösen akkor, ha egy látványos kitérőt tesznek az Etna fölött. Egy ilyen látvány helikopterrel kb. 280 euróba kerülne, de a mi pilótánk szerencsére „jó fej” volt, így a vulkán közelsége extra élményt adott az útnak.
Sokan lenézően beszélnek Cataniáról, de három-négy napos ott tartózkodás után nyugodtan mondhatom, hogy igazságtalanul. Catania rengeteg élményt kínál: finom ételeket, széles és jól megtervezett sugárutakat, omladozó sikátorokat, görög színházat, egy részben megmaradt római amfiteátrumot, egy 13. századi várat, modern metrót, és látványos barokk építészetet. Az egyetlen talán csalódást keltő rész, hogy gyalogosan szinte elérhetetlen a tengerpart – viszont ott magasodik az Etna!A legmaradandóbb élményem a Via Etnea sugárútja volt. Utánanéztem, hogy vajon mikor épült, mivel egyértelműnek tűnt, hogy egy jelentős esemény, például földrengés vagy az Etna kitörése után alakították ki. Kiderült, hogy a híres földrengés (1693) nyomán született meg. A sugárút hosszan kettészeli a várost, két oldalán gyönyörű barokk palotákkal. Egyetlen „hibája”, hogy nem fut ki a tengerhez. Az egyik végéről az Etna lenyűgöző látványa, a másikról pedig az Elefántos tér (Piazza del Duomo) fogad. Az elefánt pedig nem véletlen, hiszen ez Catania jelképe és a város címerállata.
Mivel a vulkán időről időre kitört, és alaposan megnehezítette a helyiek életét, az 1700-as évektől kezdve egy találékony megoldással próbálták hasznosítani a helyzetet: a kiömlő lávát építőanyaggá alakították. Ez a városkép szinte minden szegletén visszaköszön – az épületekbe, utcákba szinte belesimul a sötét, megkövesedett láva, amitől az egész környezetnek különleges, kissé komor, mégis lenyűgöző hangulata van.
Nem lehet nem észrevenni, hogy számos építményt fekete tufából emeltek, ami még karakteresebbé teszi a várost. Az egyik legszebb hely, amit sikerült megnéznem, a Bellini-kertek voltak – zöldellő parkjaival és a fekete kőből emelt részleteivel igazán különleges látványt nyújtottak.
A várost hatalmas nyüzsgés uralja, tele üzletekkel, éttermekkel, bárokkal, így bármit is szeretnénk, minden megtalálunk. A közlekedést káosz jellemzi, mint ahogyan szinte minden mást is. De ez Olaszország tekintetében nem meglepő, és amíg kezdetben néha dühítő volt, addig az öt hónap végére sokkal inkább megmosolyogtató volt látni külföldiként.
A buszjáratok közlekedése jó és sűrűnek mondható, bár a menetrend sokkal inkább csak dísznek van. A buszok nagyjából akkor jönnek, amikor kedvük tartja, vagy legalább is ezt a benyomást kelti.
Az út előtt olvasgatott leírásokból az derült ki számomra, hogy elég koszos város, meg úgy általánosságban egész Szicília, este pedig nem célszerű mászkálni. Hát, nem volt mit tenni, a buszállomástól el kellett sétálni a szállásra. Valójában egyáltalán nem veszélyes, teljesen átlagos olasz vidék vagy akár bármelyik európai város sötétben. (Mondjuk a híres-hírhedt szicíliai maffia központját nem ismerem, azért lehet, hogy jó, hogy nem oda tévedtünk be éjszaka 😃.) Amúgy még koszosnak sem mondanám túlzottan (van a világnak számtalan ennél sokkal koszosabb pontja). (l. v., 2023)
Tetszett:
A Via Etnea, Catania főutcája, amely a város szívébe vezetett, tele kávézókkal, üzletekkel és lenyűgöző barokk épületekkel.
A Piazza del Duomo és a híres Elefántos szobor, amely a város szimbóluma, és remek fotóhelyszínt biztosított.
A Cataniai Katedrális, amely lenyűgöző barokk stílusban épült, és csodálatos belső teret kínált a látogatóknak.
A Piazza Università, amely egy kellemes, hangulatos tér volt, tele éttermekkel, ahol élvezhettem a helyi étkezéseket.
A Piacok, mint a Pescheria, a halpiac, ahol friss tengeri herkentyűket és autentikus szicíliai termékeket vásárolhattam.
A látványos Etna vulkán, amely tiszta időben lenyűgöző kilátást biztosított a városra, és a túrák lehetőséget adtak a vulkáni tájak felfedezésére.Nem tetszett:
A város forgalma, különösen a belvárosban, ami gyakran túlzsúfolttá tette a főbb utcákat és a parkolás is problémás volt.
A turisták nagy száma, különösen a főbb látnivalóknál, amelyek néha elveszítették autentikus hangulatukat.
A magas hőmérséklet és páratartalom, különösen a nyári hónapokban, ami megnehezítette a szabadtéri programok élvezetét.
A közlekedési infrastruktúra, mivel a tömegközlekedés nem mindig volt kényelmes vagy pontos, és az autós közlekedés is zökkenőkkel járt.
A szállások ára, különösen a tengerparti helyeken és a központban, ahol a turisták nagy kereslete miatt magasabbak voltak az árak.
A túlzott kereskedelmi jelleg a piacokon és a turistás negyedekben, ahol a hagyományos helyi élmények gyakran elnyomódtak a turisták igényeihez igazodó kínálattal.
Ha a központi negyedek közül szeretnének olyat választani, amelyek nem túl zajosak, érdemes a Borgo negyedet, a Kalsa negyedet vagy a San Cristoforo negyedet fontolóra venni. Ezek mind közel vannak a városközponthoz és a főbb turisztikai látványosságokhoz, de csendesebbek a forgalmasabb területeknél.
Fontos megjegyezni, hogy Catania egy nagyváros, és az utazás során előfordulhat, hogy zajosabb környékre kell szállást választaniuk. Ha szeretnének biztosra menni, hogy csendes helyen alszanak, érdemes előre jelezni a szállásadónak vagy az Airbnb fogadónak, hogy fontos számukra a nyugalom, és kérdezni, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre.
Ajánlott hotelek:
3 csillagos: Hotel B&B Stesicoro - InHabit City Center ,
4 csillagos: NH Parco Degli Aragonesi Catania , Palace Catania | UNA Esperienze ,
---------------------------------------------------
Szállásunk a Pegaso volt, amit Bookingon előző este nem tudtunk lefoglalni, mert valami rendszerhibát írt (pénz levonta, foglalás nem volt). Ezért személyesen mentünk el, és a 93 euró helyett végül 80-ért kaptuk meg a szobát 2 főre, 2 éjszakára. Nem volt reggeli az árban, de mégis volt. Kétszersült, sütik, gyümölcs, kávé, tea valamint egy teljesen felszerelt konyha állt rendelkezésünkre.(2020)
Pusztulat Cataniában … erről azért lehetne regélni, a 8.3-as minősítésű szállásunk konkrétan egy gettó közepén volt. Hol? Ez a Catania Centrale feletti utcák, amúgy egy köpésre a Bellinitől. Via Opificio konkrétan és a környező utcák.
Én általában kényeskedő nyafogásnak gondolom amikor ilyesmit olvasok valakitől, de ott konkrétan fostam… Foglalt házak, az utcán bandázó, ordítozó. beszívott, részeg, afrikai arcok, drogdílerek akik leszólítanak, székeken üldögelő kurvák, szemét…
Azt gondolom tényleg nem veszélytelen, ahogy bicikliztünk, volt, hogy visszafordultam egy-egy utcából. A Diószegi Sámuel utca a Nyóckerben Champs-Élysées ehhez képest…
Majdnem lekaptak a bicikliről, gyalog szerintem simán kirabolnak.
Komolyabban kellett volna vennem a visszajelzésekbe foglalt figyelmzetetéseket. (V. F., 2024)
Catania nemzetközi repülőtere (Catania-Fontanarossa - CTA jelzéssel) a várostól délre, a központtól kb. 7 kilométerre található.
Az Alibus néven közlekedő reptéri busz viteldíja egy útra 4 euró.
Ami az élelmiszer vásárlást illeti a Corso Sicilián a van Penny Market és vele szemben egy nagy szupermarket, ahol meleg étel is kapható. Mindkettő egészen közel van a nagy piachoz és hétvégén is nyitva van este 9-ig
A Fontanarossa repülőtér közel van Catania belvárosához, és kényelmes megoldások vannak a városba való bejutáshoz. A repülőtér kijárata mellett jobbra található a buszmegálló, ahol több bódé kínál jegyeket szicíliai városokba. A városi buszokra jegyet a legtávolabbi bódénál tudunk venni. Az aktuális menetrend szerint a buszok 20 percenként indulnak a belváros felé, de a menetrendi pontosság még mindig kiszámíthatatlan, így érdemes nem az utolsó pillanatra hagyni az indulást, ha időben szeretnénk megérkezni a repülőtérre.
A buszmegállóknál elektromos kijelzők mutatják a buszok érkezési idejét, de ezek gyakran pontatlanok – a járművek száma és érkezési időpontja ritkán stimmel. Google Maps tervezési hiányosságai miatt Catania tömegközlekedését nehéz pontosan megtervezni, ezért javasolt offline térképeket letölteni vagy más helyi közlekedési applikációt használni. Több helyi applikáció is elérhető, amelyek segítséget nyújthatnak a buszjáratok követésében.
Cataniában a turista kevéssé tud számítani a helyi tömegközlekedésre. Ugyan van metrójuk, de ez a turistának városnézés szempontjából nem annyira praktikus. Jó, a közlekedési dugók idején gyorsabb, mint a busz. Cataniában nem ajánlatos bérautónkkal közlekedni. Valahol gyorsan le kell tenni, mert a keskeny utcákban idegölő araszolni az autótömegben, s este még rosszabb a helyzet. Cataniában nem könnyű parkolóhelyet se találni, szóval az jár a legjobban, aki nem is jön be a városba autóval.
Utcán szabad taxit leinteni ritkán lehet. Keresni kell drosztot valami forgalmasabb helyen.
A Cataniából való kijutás a számos útfelújítás és lezárás miatt nem volt egyszerű feladat, ezért úgy döntöttem, alkalmazom a Taorminában bevált „kövessünk egy helyinek tűnő autót, hátha kivezet a városból” módszert. És mi lehetne helyibb egy tetőtől talpig megpakolt szemetes autónál? Az elképzelésem helyesnek bizonyult: az út végül valóban kivezetett Cataniából. Arra viszont nem számítottam, hogy a szemetes autó célja inkább a hulladék szétszórása volt, mintsem annak összegyűjtése. A tető nélküli teherautóról a szemét ugyanis folyamatosan repült ki, főleg a szicíliai sebességgel vett kanyarokban – minden kanyarnál az erőhatások révén még több szemét hullott ki. Nem vagyok benne biztos, hogy mire elérte a célállomást, maradt-e bármi az összegyűjtött szemétből, de legalább másnapra is volt bőven munka!
Dél körül érkeztem Cataniába, és rögtön megkezdődött a küzdelem a parkolóhelyért. Végül sikerült leállnom a kínai negyed környékén, nagyraktárak és különféle üzletek között. Nagy volt a nyüzsgés, de reméltem, hogy békén hagyják az autót, még ha egy elég zajos utcában is sikerült helyet találnom. A közeli sikátorokon átjárva érezhető volt, hogy nem mindegy, merre megy az ember. Összességében nem volt rossz hely, csak épp elég messze esett a városközponttól.
Csak estére értünk Catania városába, és körülbelül fél órát köröztünk, mire találtunk egy parkolóhelyet – végül tilosban. Mivel már este 9 volt, és másnap reggel indulnunk kellett, úgy döntöttünk, hogy ezzel nem foglalkozunk. A parkolási helyzet azonban elképesztően kaotikus: több autót láttunk szabálytalanul parkolni, mint szabályosan (a következő albumban az első képen éppen egy autó hajt be az egyirányú utcánkba…). Este még sétáltunk egy kicsit, hogy minél kevesebb időt töltsünk a hotelszobában, mivel pont az ablakunk alatt volt egy étterem kinti terasza. Szerencsére hajnal 1-kor végül bezártak, így lett egy kis nyugalom az éjszakára.
A siracusai (vagy más buszokra, amik Cataniából indulnak) nem lehet a buszon jegyet venni, hanem az állomástól 2 utcányira lévő irodában.
Ha autóval közlekedünk a városon belül, akkor tartsuk zárva az ajtókat, ugyanis történnek néha rablások, amiket motorosok hajtanak végr, főleg ha az autóba bekukkantva látnak valami zsákmányolni valót. Az értékeinket, holmijainkat lehetőleg takarásban tartsuk, pl. a lezárt csomagtérben. Parkoláskor SEMMIT ne hagyjunk az üléseken, s egyéb látható helyeken (sőt a kesztyűtartóban se). A városban sétálva értékeinket tartsuk rejtve, ne tegyük folyamatos közszemlére a mobiltelefont, a fényképezőgépet agy videófelvevőt. Ne legyenek rajtunk értékes ékszerek, óra. Az oldaltáskánk ne legyen az úttest felőli oldalon, mert lekaphatják motoros suhancok. Nagyon ügyesek.
Magányosan ne mászkáljunk kies utcákon, kerüljük a rosszabb negyedeket és a sötétben legyünk körültekintőek. Lényegében azonban mindenhol, bármikor számítani kell rablásra, lopásra. Legyünk óvatosak, ha bármi különös, szokatlan történik körülöttünk, mert ez lehet valami figyelemelterelő csel. Egyébkét nem kell azért folyton félelemmel telve várost nézni, mert a turisták nagy részét nem éri bántódás, baj. Az elemi óvintézkedési szabályokat nem betartó turisták szoktak bajba kerülni.
Ajánlunk két olyan vendéglőt, amiket a helyiek körében való népszerűség legitimizál. Nem turistásak:
Trattoria dei Sapori - Ez egy kicsi, családi étterem a városközponttól kicsit távolabb, de nagyon népszerű a helyiek körében. Az étterem szolgáltatása egyszerű, de az ételek rendkívül finomak és autentikusak. A menü változatos és olcsó, és mindig friss alapanyagokat használnak a főzés során.
Antica Sicilia - Ez az étterem a városközpontban található, de nem annyira ismert a turisták körében. Az ételek itt is nagyon autentikusak, és a helyiek körében nagyon népszerűek. Az étterem hangulatos és barátságos, és az ételek ízei egyszerűen fantasztikusak. Az étlap kicsit drágább lehet, mint más helyeken, de az árak még mindig elfogadhatóak, és megéri kipróbálni.
Ajánljuk: Savia cukrászda
Cataniában egy különleges étterem, melynek egy része barlang, ahol alul még patak is folyik, és az étellel is meg voltunk elégedve: A Putina Dell’ Ostello.
A Dopo Teatro szendvicsező helyen lóhúsos pisztáciás szendvicset árulnak! Isten mentsen tőle, avagy olaszul: Dio non voglia!
A cataniai bolhapiacok közül a legjelentősebb és legnagyobb a Piazza Carlo Alberto-n (téren) van, vasárnap kivételével mindennap 8-tól 14-ig, szombaton egész nap. Vásárolhatók élelmiszerek, ruhák, kacatok (sok világmárka-hamisítvány). Neve: Mercato di Piazza Carlo Alberto, avagy Fera 'o Luni (régen csak hétfőn tartották), de a helyiek úgy is nevezik, hogy La Fiera. Vigyázni kell a zsebtolvajokra! Nagyon zsúfolt piac, itt-ott intenzív szagokkal, jobb esetben illatokkal. A helyiek is nagyon szeretik ezt a piacot. Az alábbi kép nem ott készült.
Élelmiszervásárlásra a Corso Sicilián van Penny Market és vele szemben egy nagy szupermarket, ahol melegétel is kapható. Mindkettő egészen közel van a nagy piachoz és hétvégén is nyitva van este 9-ig
Cataniában könnyen olyan érzésed támadhat, mintha az emberek itt állandóan vásárolnának. Bármely napszakban sétálsz a városban, szinte mindenki kezében ott lóg egy szatyor a legújabb szerzeményeivel. Ehhez a főutcán, a Via Etneán található márkák (H&M, Benetton, Zara stb.) bőséges kínálatot nyújtanak. Az árak ugyan nem mindig barátiak, de érdemes figyelni, mert jó akciókat is kifoghatsz.
Tipp: Nézz be a Terranova ruhaüzletbe vagy próbáld ki a Primadonna cipőket, ha valami különlegesre vágysz.
Ha egy finom ebédhez vagy vacsorához keresel hozzávalókat, a legjobb választás a helyi piac, a Fiera (Fiera Luni, Piazza Carlo Alberto), ahol friss zöldségeket és gyümölcsöket kaphatsz kedvező áron. A piac emellett bolhapiacként is működik, így bármire van szükséged, valószínűleg itt megtalálod. A piac általában reggel 9-től kora délutánig, 13 óráig van nyitva. A zsúfoltság miatt érdemes óvatosnak lenni a zsebtolvajokkal szemben.
Egy másik népszerű piac a halpiac, a Pescheria, amely a Dóm tér közelében található, és szintén megér egy látogatást. Itt a friss halak mellett különféle helyi alapanyagokat is beszerezhetsz.
A spórolásban az eurós boltok lehetnek segítségedre, ahol sokféle háztartási cikket is találhatsz, például a Via Matteo Renato Imbrianin vagy a Punto Shoppingban, a Via Delle Medaglie D'oro utcában.
Élelmiszerért érdemes az Eurospin, Decó vagy Simply üzletekbe látogatni, ahol kedvező áron találsz alapvető élelmiszereket.
Ata fotója
Cataniában naponta két nagy piac is működik, amelyek nem csupán egyetlen rövid utcát foglalnak el, hanem szinte végtelen hosszúságban terjeszkednek az utcákon és tereken keresztül. Ezek a piacok egész városrészeket átszövő hálózatot alkotnak, ahol mindig találni valami friss árut.A piacok élénk kultúrája érezhető az éttermekben és a helyi háztartásokban is. Például Catania nagy piacának környékén gyakorlatilag egyáltalán nincs élelmiszerbolt. A legközelebbi boltig jócskán gyalogolni kellene, így itt nem lehet csak úgy „leugorni” valamiért késő este. Találtunk egy kis üzletet, amely este is nyitva volt, és tejterméket, kenyeret kínált, de a sajt és sonka ára megegyezett a piaci árral. A házigazdánk elmondása szerint mindenki a piacon szerzi be a friss, minőségi alapanyagokat, ezért nem is éri meg nagyobb boltokat nyitni a környéken.
Ajándékbolt - kerámiák - szerecsenek (szaracénok) - V. Jancsi fotói
Catania Szicília szórakoztató központjának számít, de mivel hétfő volt, csak egyetlen hely tartott nyitva: az Ostello. Itt kipróbáltam Catania híres specialitását, a „cippollinát”. Ez tulajdonképpen egy enyhén édeskés leveles tésztába burkolt finomság, benne prosciutto, mozzarella, paradicsom és különféle zöldségek. Friss és ropogós volt, az édeskés tészta pedig remekül harmonizált a sós töltelékkel. Gyors vacsora után az Ostello felé vettük az irányt. Az Ostello hangulata a budapesti romkocsmákra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy még ilyenkor is kellemesen üldögélhetünk a szabad ég alatt.
Dóm tér (Piazza Duomo)
A Dóm tér, vagy Piazza Duomo Catania városának központja és legfontosabb tere. A tér Catania város történelmi központjában található, és az egyik legforgalmasabb hely a városban. A Dóm tér körül számos fontos épület található, köztük a Cataniai Székesegyház és a Palazzo degli Elefanti is.
A Dóm tér számos szép barokk épülettel és szoborral rendelkezik, valamint egy hatalmas, nyitott téren, amely kiváló kilátást nyújt a városra. Az egyik fő látványosság a székesegyház, amelynek homlokzata díszes, két toronnyal és Sant'Agata, a város védőszentjének szobrászati ábrázolásával. Az épület belső terei szintén lenyűgözőek, többek között egy aranyozott oltárral és számos festménnyel rendelkeznek.
A tér másik fontos épülete a Palazzo degli Elefanti, amely eredetileg egy középkori erődítmény volt, majd a 18. században átalakították és bővítették. Az épület ma a város polgármesteri hivatalának otthona.
A Dóm tér egyéb látványosságai között szerepelnek a szökőkutak, a kávézók és az éttermek, valamint az utcák és a sikátorok, amelyek a tér körül találhatók. A tér rendszeresen rendezvényeknek ad otthont, például a városi fesztiválok és koncertek számára.
Elefántos szökőkút - Vörös Jancsi fotója
Cataniai székesegyház
A cataniai székesegyház, vagy más néven a Cattedrale di Sant'Agata, Catania város egyik leglátogatottabb és legimpozánsabb épülete. A székesegyház az ősi római városfalak helyén épült, a Piazza del Duomo nevű főtéren található, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra és a környező hegyekre.
Az épületet az 11. században építették, majd a következő évszázadokban további átalakításokon és bővítéseken esett át. A székesegyház homlokzata a barokk stílusban épült, és két óriási csipkézett tornya magasodik az épület fölé. Az épület bejárata fölött látható Sant'Agata szobrászati ábrázolása, aki Catania városának védőszentje.
Az épület belseje is rendkívül díszes és impozáns. A szentély ékessége a Sant'Agata ereklyéjével ellátott arany arkangyalokból álló oltár. A székesegyház hatalmas kriptájában állítólag az első keresztény mártírok maradványait őrzik.
Az épület többi része is gyönyörű, köztük a kupola és a mennyezet festményei, az antikolt kőből készült oszlopok, és az oltár mögötti orgona.
A cataniai székesegyház nagyszerű látványosság és az építészet és a vallás iránt érdeklődő látogatók számára is különösen érdekes. A belépés általában ingyenes, és a turisták általában engedélyezik a fényképezést is.
avagy a Szent Ágota székesegyház (Cattedrale di Sant'Agata) - Vörös Jancsi fotója
Benedettini kolostor
A belépés ingyenes, fotózni engedélyezett.
A Benedettini kolostor, vagy más néven a Monastero dei Benedettini, Catania városának egyik legfontosabb műemléke, amely a 18. században épült. Az épület az UNESCO Világörökség része, és az egyik legnagyobb barokk kolostor Európában.
A Benedettini kolostor rendkívül nagy épület, területe mintegy 55 000 négyzetmétert foglal el. Az épület belseje és kertjei lenyűgözőek, és egyedülállóak az építészeti és művészeti stílusok keveredése miatt.
Az épület belső része a barokk stílusban épült, és lenyűgöző aranyozott díszítéssel van ellátva. Az épületben két templom található, a San Benedetto és a San Nicolò, valamint számos kapu, termek és udvarok.
Az épület különlegessége a kolostorban található hatalmas könyvtár, amely a világ egyik legnagyobb és legfontosabb barokk könyvtára. A könyvtárban több mint 40 000 kötet található, köztük sok ritka és értékes könyv.
A Benedettini kolostor kertjei is lenyűgözőek, és az olaszországi legnagyobb botanikus kertnek számítanak. Az összesen 5 hektáros területen több mint 500 növényfaj található, köztük számos trópusi növény, valamint sziklakertek, tavak és szobrok is díszítik a kerteket.
t. szabi fotója
Palazzo Biscari
A magántulajdonban lévő Palazzo Biscarit a Paterno Castello családból származó Biscari hercegek számára emeltek. A palota építése a 17. század végén, az 1693-as pusztító földrengés után kezdődött, és csaknem egy évszázadon át tartott. A Palazzo közvetlenül a városfalak (az úgynevezett V. Károly falai) előtt épült, és részben túlélte a földrengést.
a. évi fotója
Halpiac
(La pescheria di Catania)
Vasárnap zárva van!
sz. v. fotója
Hihetetlen pezsgés van ott: az alkudozás hangjai, áruk dicsérete, aggódó és mosolygó arcok, nevetés, viccelődés, szellemes megjegyzések, méricskélés – és kevés turista. A helyiek dialektusa keveredik a délutánra megtelő vendéglők nyüzsgésével, és valószínűleg haltrófeákat is látni, amiket máshol még nem tapasztaltam. A halpiacra vezető kis utcákban és a környező területeken zöldség- és ételpiac is működik, ahol testes férfiak, fiatal tanoncok és néhány kofa sürög-forog. A standokon sajtok, olajok, olajbogyók hatalmas választéka sorakozik, mindezt élénk szicíliai szóáradat kíséri.
Méretes tonhal - i. a. fotója
Itt mást jelent a szabadstrand, mint Észak-Olaszországban vagy Horvátországban, mert a sziklás durván sziklás, a homok pedig sokszor apró kavics, ami szürke, mert vulkanikus. A szabad strandon valóban szabad a világ, azaz semmi szociális dolog nincs, még ha az a város közepén is van. A strandolás Cataniaban nem egyszerű, ha nem egy Lidora fizetsz be. Délre a reptér felé nem mentünk a rossz híre miatt. Az útról nem látod a strandot, Északra pedig a köves részen Acitrezza-ban találtunk egy kis strandot. (2024)
Catania barokk óvárosa a térség egyik leglenyűgözőbb városrésze, tele élettel, hangulattal és történelmi részletekkel. Mint minden városban, itt is akadnak olyan helyek, amelyeket érdemes felkeresni, és olyanok is, amelyeket jobb elkerülni – de ez senkit ne tartson vissza attól, hogy a város felfedezését gyalogosan tegye meg. A taxi nemcsak drágább, hanem rengeteg apró szépség mellett is elsuhanunk vele, amiket csak séta közben lehet igazán észrevenni.Ha gyalog indulunk neki, érdemes a főbb terek mentén szervezni a felfedezést: a Piazza Stesicoro, a Piazza Università és a Piazza Duomo szinte láncszerűen követik egymást az Etnea sétálóutca mentén, a Bellini park szomszédságától indulva. Ez a tengely nemcsak látványos, de élő és pezsgő is – boltokkal, kávézókkal, helyiekkel.
Catania különleges atmoszféráját az adja, hogy nem kifejezetten turistaközpont: megőrizte eredeti olasz karakterét, az utcákon inkább szicíliai dialektust és olaszt hallani, mint idegen nyelvet. Emiatt különösen hasznos lehet, ha néhány alapvető olasz kifejezést elsajátítunk az utazás előtt – a helyiek ezt mindig értékelik.
A város arculatát nemcsak az Etnea sugárút és a terek határozzák meg, hanem az építészet is: két gyönyörű barokk templom, mindössze pár lépésre egymástól, is különleges látványt nyújt. Catania egyedi, dél-olasz karaktere minden utcasarokban megmutatkozik – és ezt legjobban gyalog, a saját ritmusunkban lehet felfedezni.
Catania főtere, a Piazza Duomo, bár nem nagy, mégis különleges hangulatot áraszt, és tökéletes kiindulópont lehet a városnézéshez. Itt áll a Santa Agata-katedrális is, amelyet a város védőszentjéről neveztek el – az épület a múltbeli földrengések során súlyosan megrongálódott, de mára szépen helyreállították, és újra a város egyik jelképe lett.Pár perces sétára a főtértől érdemes felkeresni a halpiacot is. Bár kisebb, mint a híres palermói változata, mégis élvezetes betekintést nyújt a helyiek mindennapjaiba, a szicíliai gasztronómiába és a karakteres árusok világába.
Bár egyes útikönyvek meglepően kevés figyelmet szentelnek neki, Catania valódi felfedezni való. A város fekvése stratégiailag is kedvező: az Etna lábánál elhelyezkedve remek kiindulópont a környék felfedezésére. A tömegközlekedés jól szervezett – a reptér mindössze 20 kilométerre van, Taormina, Szirakúza vagy Messina pedig kényelmesen elérhető vonattal vagy busszal. A hegyekbe, például az Etnára induló buszokkal pedig különleges természeti kalandokra is lehet vállalkozni, akár egy félnapos kiruccanás formájában.
Kulináris élvezetek:
Cannolo alla ricotta: A híres szicíliai édesség, melyet a Caffetteria Etnea-ban érdemes megkóstolni. Ára körülbelül 2,50–3,00 € között mozog.
Arancino: A töltött rizsgolyó, melyet különböző ízesítésekben kínálnak. Ára általában 1,50–2,00 €.
Crispelle con ricotta/al miele: Olajban sült rizsfánk, melyet mézzel vagy sós ricottával töltenek. Ára körülbelül 12–14 €/kg.
Pasta alla Norma: A padlizsános tészta, mely Catania jellegzetes étele.
SzicíliaAl Vicolo Pizza & Vino: Kiváló pizzázó és étterem baráti vacsorákhoz, a Via del Colosseo 5/7 szám alatt.
Cantina al Massimo: Hangulatos hely aperitivóhoz, a Via Teatro Massimo 10-ben, ahol érdemes megkóstolni a Zibibbo, Vino Nero vagy Vino di Mandorla borokat. Egy pohár bor ára általában 2–3 €.
Látnivalók és belépődíjak:
Monastero dei Benedettini: A Benedek-rendi kolostor, mely ma egyetemi campus. Vezetett túrával látogatható, belépődíj 6 €.
Orto Botanico: A város botanikus kertje, mely ingyenesen látogatható.
Cattedrale di Sant’Agata: A város főtere, a Piazza Duomo központi eleme. A katedrális ingyenesen látogatható.
Chiesa di Badia di Sant’Agata: A templom kupolájából pazar kilátás nyílik a városra. Belépődíj 3 €.
Netkoffer.hu
GetYourGuideSan Giovanni Li Cuti: Fekete homokos, sziklás strand, mely ingyenesen látogatható.
(2025)
Kifejezetten jólesett, hogy utunk során nem botlottunk minden sarkon turistacsoportokba. Leginkább helyiekkel és néhány északról érkező olasszal találkoztunk, esetenként német vagy francia látogatókkal – egészen Cataniáig. Ott már fel-feltűntek magyar hangfoszlányok is.
Egyik alkalommal épp mellettünk haladt el egy magyar társaság, akik szemmel láthatóan kissé elveszve próbálták újrapozicionálni magukat a városban. „Hát itt kávéztunk az előbb, b@zdmeg!” – hangzott el tőlük teljes hangerővel, amikor elhaladtak mellettünk. Hát, nem mondom, hogy fülbemászó dallamként csapódott le az élmény, de legalább biztosak lehettünk benne, hogy valóban magyar turisták.
A téli Catania valami egészen különleges – csendes, barátságos, szinte már családias hangulatú, főleg, ha a vendéglátásról van szó. Alig akad turista, az éttermek és bárok személyzete pedig elképesztően kedves. Őszintén szólva még más olasz városokhoz képest is le a kalappal előttük.
Angolul persze nem nagyon beszélnek, de az sem gond – kézzel-lábbal, mosolyogva, valahogy mindig megértitek egymást. A vége úgyis az, hogy valami jóféle kerül a tányérodra. „Szí, szíí! Grazie! Bene-bene!” – körülbelül ennyi olaszom volt, de működött. A „Birra Moretti” szerencsére univerzális nyelv, azt legalább értettem.
Egyik nap viszont teljesen ráfeszült a felszolgáló arra, hogy cipolla legyen a paninimben. Fogalmam sem volt, mit akar ezzel, de olyan szenvedéllyel mondta, hogy végül csak legyintettem: hozzad, jöhet a cipollás panini, mindent megeszem. Aztán kiderült, hogy cipolla = hagyma. Szóval egy újabb olasz szóval bővült a túlélőszótáram – és egy remek szendviccsel a gyomrom.
Teatro Bellini és egy póz a kötelezően emelt fővel - Ata fotója
m.j. fotója
Vörös Jancsi fotói
Aji fotója
* az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
© Utikritika.hu. 2012.
Amerikai Egyesült Államok | Amszterdam | Argentína | Ausztrália | Ausztria | Bahama-szigetek | Balatonszéplak-felső | Bali | Barcelona | Berlin | Ciprus | Dominikai Köztársaság | Dubai | Egyiptom | Franciaország | Görögország | Hajóutak | Horvátország | Hongkong | India | Isztambul | Kanada | Kanári-szigetek | Kuba | Kvarner-öböl | London | Madrid | Malajzia | Maldív-szigetek | Mallorca | Mauritius | Málta | Mexikó | Nagy-Britannia | Németország | New York | Olaszország | Párizs | Portugália | Róma | Seychelle-szigetek | Sharm el-Sheik | Skócia | Spanyolország | Sri Lanka | Szingapúr | Thaiföld | Törökország | Toszkána | Tunézia | Vietnam | Zöld-foki Köztársaság
úti kritikus, 2022. 11. 14. 19:43
Jánosnak. Éjfél után nincs busz, hajnali 4:40-kor indul az első busz. Taxizni kell, ami a Catania címtől függően kb. 28 euró körül.
János, 2022. 11. 13. 08:29
Lenne egy kérdésem kedves olvasók és szerkesztők.A gépem éjfél után érkezik a reptérre, lehet már olyankor buszt kapni be a városba, ha nem akkor a taxi mennyibe kerül?
Albert Zsuzsa, 2019. 11. 20. 10:21
Már nincs számozva (457) a reptéri busz. Csak Alibusz néven fut 4 euróért.
Ami az élelmiszer vásárlást illeti a Corso Sicilián a van Penny Market és vele szemben egy nagy szupermarket, ahol meleg étel is kapható. Mindkettő egészen közel van a nagy piachoz és hétvégén is nyitva van este 9-ig
Balázs, 2018. 11. 14. 11:51
A reptéri busz 4 euroba kerül, lehet fizetni bankártyával is.(2018.11.12)
A kijelzőn látszik a repülőjelzés, úgy mint Budapesten a 200E vagy a 100E reptéri buszjáratokon.
Össze-vissza jár, olyan olaszos módon.
Mi reggel 30 percet vártunk rá, ne centizzétek ki!:)
csigasfiu, 2018. 05. 20. 09:24
Ketszer voltam Cataniaban, minden alkalommal egy honapot majusban. Amikor eloszor voltam a kb. 4 kilometer hosszu homokos tengerparton csalodas volt. Koszos volt es semmi sem volt nyitva. Iden azonban talaltam ketto parszakaszt is, amelyek nyitva voltak a napos napokon, es volt etterem, wc, radasul lehetett berelni napernyot es napozoagyat is 4-4 Eur aron. Ami pedig a hab volt a tortan, hogy mind a ketto szakaszt tisztan tartottak. Az egyik a Pyramid Beach Centre a masik kozvetlenul mellette. A Borsellinorol a D jelu busszal lehet eljutni oda, ami 50 percenkent indul, a jegy 1 Eur. A Miramar hotelnel kell leszallni. Radasul latnivalo is akad, mert az ember felett szallnak fel es le a repulogepek.